Szép Magyar Beszéd verseny

Mind az élet, mind a halál a nyelv hatalmában van. Amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi.
Péld 18,21

Szép Magyar Beszéd  verseny
(házi forduló)

2020. január 22-én a Magyar Kultúra Napján tartottuk meg a Szép Magyar Beszéd verseny házi fordulóját.

A versenyzők először saját, választott szövegüket olvasták fel, majd a kötelező szöveg következett. Ez ebben az évben egy Balázs Géza nyelvész által írt emlékbeszéd részlete volt. A választott szövegekben a nyelvművelő célzatú írások mellett volt érzelmesebb, bölcselkedőbb célzatú is, a választás tükrözte a felolvasót foglalkoztató életérzéseket.

A zsűri 2 tanulót küldhet tovább a megyei versenyre. Iskolánkat tehát

Hocza Veronika 11. F
Holló Brigitta 10.A

osztályos tanulók képviselik  Miskolcon.

Kívánunk nekik sok sikert!

Demeterné Mérai Mária




Segítség a jelentkezési lap kitöltéséhez

Az iskolánkba való felvételhez nem kizáró ok a LELKÉSZI AJÁNLÁS hiánya,
viszont azonos pontszám esetén előnyt jelent!

Beiskolázási tájékoztatónk ide kattintva érhető el.




BC vegyész osztály




Szakképzési, ágazati és iskolabemutató




PénzSztár pénzügyi verseny

Iskolánk 12. osztályos tanulói nyerték idén a Pénzsztár pénzügyi verseny Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fordulóját, melynek az előző évekhez hasonlóan a Miskolci Egyetem adott otthont.
Csapatunk már rutinosan vette az idáig vezető út akadályait, hiszen a tavalyi tanévben is szép eredményeket sikerült elérnünk (regionális 2. hely).
A személyes jelenlétet igénylő fordulót megelőzően 2 online tesz kitöltési eredménye alapján alakultak ki a továbbjutó csapatok, ahol mi is helyet kaptunk.
A megyei forduló során számos érdekes feladattal találkozhattunk, melyek közelebb vittek minket az adózási, a pénzügyi és a gazdasági élet egy-egy területéhez.
Tudásunkat nem csak papíron, hanem szóban is megcsillogtathattuk, hiszen előzetes teendőként a kockázatok bemutatását kaptuk feladatnak.
Szorgalmunk és tanáraink felkészítő munkája kifizetődőnek bizonyult, hiszen idén sikerült megnyernünk a megyei fordulót. A regionális verseny november 21-én kerül megrendezésre.
Összességében elmondhatjuk, hogy nagyon jól éreztük magunkat, mind a tesztkitöltések mind pedig a megyei forduló során, és a jó hangulat mellett sokat tanultunk.

(Réthy Liliána)




Nyílt nap 2019




Ökoiskola

2019. október 18-án, iskolánk ismét átvehette az Ökoiskola Cím megszerzését igazoló oklevelet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Agrárminisztérium jóvoltából a Balassi Intézetben.




Beiskolázási tájékoztató

Kedves 8. évfolyamosok!

Felvételi tájékoztatónkat itt, a szóróanyagunkat pedig itt találjátok.




Komplex szakmai javítóvizsga időpontok

Informatikai rendszerüzemeltető:

  • írásbeli – 2019.10.08. 9:30
  • szóbeli – 2019.10.11 7:30

Pénzügyi-számviteli ügyintéző:

  • írásbeli – 2019.10.08. 7:30
  • szóbeli – 2019.10.15. 7:30

Vegyész technikus:

  • írásbeli – 2019.10.09. 9:30
  • szóbeli – 2019 10.14 7:30



A jövő városa – Kazincbarcika 100.

Az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub együttműködve a Kazincbarcika Város Kommunális és Kulturális Fejlődéséért Alapítvánnyal, lakóhelyünk várossá nyilvánításának 65. évfordulója tiszteletére programsorozatot és pályázatot hirdetett. A pályázat témája: Milyennek képzelem el a városomat, Kazincbarcikát 35 év múlva, azaz: A jövő városa- Kazincbarcika 100.

A pályázat határideje május 13. volt, s azon iskolánk tanulói eredményesen vettek részt. Jutalmuk az oklevélen kívül egy , a pályamunkákból készült egyedi könyv.

A következő eredmények születtek próza kategóriában:

Ezüst minősítés Forgács Tünde 12.F ( rajz kategóriában szintén)
Szepesi Anett 12.F
Andó Antónia 11.F
Bronz minősítés Majnár Mónika 12. F
Kormos Frida Dorina 12. F
Komló Kamilla 11. F

Gratulálunk, kívánunk további sikereket!