Gyermeknap a diákotthonban

A gyermekek az Úr ajándékai; Ők egy jutalom tőle. (Zsoltárok 127: 3 )

Gyermeknap az Irinyi diákotthonában

A gyermeknap ünneplése régi hagyomány a kollégiumunkban. Azt a hagyományt viszont, hogy ezen a napon együtt főzünk, majd az elkészült ételt együtt fogyasztjuk el beszélgetés, játék, zenehallgatás közben, csak tavaly indítottuk el.

Segítségünkre volt ebben az évben is az egyik kollégistánk szülei, akik anyagiakkal támogatták a rendezvényt, valamint az egészséges életmód csapata, akik az alapanyagok beszerzésében és elkészítésében is segítettek.  A csapat tortillát készített – válogatható köretekkel, majd jégkrémet kapott mindenki. Csütörtökön 17 órakor az iskola udvarán állítottuk fel az asztalokat, ahonnan mindenki kedve szerint válogathatott a falatok között.  Közben szólt a zene, tollasoztak, fociztak, és persze folyt a nagy beszélgetés is.

Öröm volt látni, hogy az otthon tanuló végzősök is bejöttek az alkalomra, hogy még utoljára, együtt legyenek a társaikkal. Kis közösség a miénk, de összetartó, ez emeli a kisebb-nagyobb programok hangulatát és értékét.

Demeter János (kollégiumi tanár)