IRINYISEK, akikre büszkék vagyunk

A 2019/2020. tanévben érettségizett diákjaink közül ők értek el kiemelkedő eredményeket tanulmányi, szakmai és sport területen.

„TISZÁNINNEN REFORMÁTUS DIÁKJA”
Réthy Liliána 12.A osztályos tanuló
Nyelvi előkészítő – közgazdaság ágazat
Jeles tanulmányi eredménye, közösségi munkája, példamutató magatartása iskolánk kiemelkedő tanulói közé emelte. Munkáját, mindennapjait a református szellemiség által elfogadott erkölcsi-etikai normáknak megfelelően élte. Diáktársai szeretik, elismerik tudását és tisztelik szerénysége miatt. A közgazdaság szakma iránti elhivatottságát bizonyítja számos versenyeredménye, többek között a PénzSztár, a Pénzmester, a Zsebpénzügyesek, valamint a Tőzsdejáték versenyeken ért el országos helyezéseket. 2019-ben a Pénzmesterek országos verseny döntőjén megkapta a „Legjobb 11. évfolyamos diák” díjat. A kitüntetést a Tiszáninneni Református Egyházkerület adományozta.

 

POLGÁRMESTERI ELISMERŐ OKLEVÉL
Hentes Kornél Gábor 12.B osztályos tanuló
Villamosipar és elektronika ágazat
Mindvégig kitűnő tanulmányi eredményt ért el, és mindezzel összesen 56 db tantárgyi dicséretet kapott. Előrehozott érettségi vizsgával és középfokú nyelvvizsgával rendelkezik angol nyelvből. Az idei érettségi időszakában emelt szintű vizsgát tett elektronikából, 83%-os eredménnyel. Jelenleg két pályázatban is részt vesz, melyben az országos döntőig jutott: az egyik a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny, a másik pedig a VI. Szegedi Innovatív Informatikai Verseny középiskolásoknak. A díjat Kazincbarcika Város Önkormányzata adományozta.

 

IRINYI-DÍJ
Almási Krisztián 12.F osztályos tanuló
Pedagógia ágazat
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott pedagógiából, a szakmai kategóriákban megrendezett országos versenyeken, többek között a Tehetségútlevél, valamint az országos szinten megrendezett Ágazati Szakmai Versenyen. Történelemből a Szakmai Középiskolákért Egyesület által megrendezésre kerülő országos vetélkedőn, két kategóriában is, az Örökségünk ’48, valamint a Magyarok Európában, eredményesen szerepelt csapatával. Példaértékű magatartásával, áldozatos munkájával szolgálta az iskolai közösséget. A díjat az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány támogatásával az Irinyi János Református Oktatási Központ adományozta.

 

IRINYI-DÍJ
Fiam Zoltán 12.E osztályos tanuló
Vegyész ágazat
Négy éven át kiemelkedett társai közül példamutató magatartásával és szorgalmával. Versmondó versenyek résztvevőjeként nemcsak helyi, hanem regionális és országos elismerésekkel is büszkélkedhet. A szívéhez legközelebb álló történelem tantárgyból is számos elismerést szerzett a négy év során. Az Irinyi János élete és kora országos csapatversenyen 4. helyezést, Magyarország, az én hazám műveltségi vetélkedőn országos 3. helyezést ért el. A díjat az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány támogatásával az Irinyi János Református Oktatási Központ adományozta.

 

IRINYI-DÍJ
Puskás Adrienn 12.A osztályos tanuló
Nyelvi előkészítő – közgazdaság ágazat
Jeles tanulmányi eredménye, közösségi munkája, példamutató magatartása az évek során mindvégig iskolánk legkiemelkedőbb tanulói közé emelte. Legkiemelkedőbb eredményei a közgazdasági versenyeken voltak. Országos helyezéseket ért el többek között a PénzSztár, és a PénzÜgyesek versenyeken. Adrienn, tanulmányi sikerei mellett, igazi közösségi ember. Osztálytársai becsülik őt segítőkészsége, kreatív ötletei miatt. A díjat az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány támogatásával az Irinyi János Református Oktatási Központ adományozta.

 

 

IRINYI SZAKMAI DÍJ
Hutka Márk 12.E osztályos tanuló
Vegyész ágazat
Példamutató magatartása, négy éven át elért jeles tanulmányi eredménye mellett osztálytitkárként a közösségi élet aktív tagja is volt. A vegyész szakma iránti elhivatottságát bizonyítja, hogy eredményes pályázat után BorsodChem Ösztöndíjban részesült, és az Erasmus programban külföldi szakmai gyakorlaton vehetett részt. Kémiából 10. évfolyamon az Irinyi János Középiskolai Kémia versenyen országos 13. helyezést ért el. 12. évfolyamon vegyész szakmai ismeretekből az ÁSZÉV versenyen országos 21. helyen végzett. A szakma mellett a sport területén és matematikából is kiváló eredményeket ért el. A díjat az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány támogatásával az Irinyi János Református Oktatási Központ adományozta.

 

IRINYI SZAKMAI DÍJ
Sonkoly Gergő Péter 12.B osztályos tanuló
Villamosipar és elektronika ágazat
Rendkívüli szakmai elhivatottságával és tudásával emelkedik ki társai közül. Elsősorban saját gyártású eszközeivel hívta fel magára a figyelmet, melyeket számos szakmai és tehetségkutató versenyen is bemutatott. Az elektronikus kesztyűvel a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen és a VI. Szegedi Innovatív Informatikai Versenyen is az országos döntőbe jutott. A robotkarral a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) által szervezett Működj! pályázatán 2019-ben különdíjat nyert. Három éven keresztül tartott a szakmáról előadásokat nyílt napokon és pályaválasztási kiállításokon. A díjat az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány támogatásával az Irinyi János Református Oktatási Központ adományozta.

 

IRINYI SZAKMAI DÍJ
Kálmán Dániel 12.E osztályos tanuló
Vegyész ágazat
Példamutató magatartás, szorgalom, kiemelkedő tanulmányi munka jellemezte a középiskolában töltött négy év alatt. Vegyész ágazaton szerzett tudása elismeréseként, sikeres pályázat után BorsodChem Ösztöndíjban részesült, és az Erasmus programban külföldi szakmai gyakorlaton képviselhette iskolánkat. Középiskolás évei alatt több szakmai nyílt napon, versenyen vett részt, melyek megkoronázásaként 12. évfolyamon vegyész szakmai ismeretekből az ÁSZÉV versenyen bekerült az ország húsz legjobb tanulója közé. E mellett kulturális és sporteseményeken is eredményesen szerepelt. A díjat az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány támogatásával az Irinyi János Református Oktatási Központ adományozta.

 

IRDE-DÍJ
Hegedüs Eszter 12.A osztályos tanuló
Nyelvi előkészítő – közgazdaság ágazat
A szinte mindig kitűnő tanulmányi eredményt elért diák a sport területén is – bármiben nevezett – kiválóan teljesített. Labdarúgás, gyeplabda és floorball sportágakban a kezdetektől tagja az Irinyi csapatának. Jelentős része van abban, hogy mindhárom sportágban országos döntőig jutottak. Kiváló adottságainak köszönhetően egyéni versenyzőként is jó hírnevet szerzett iskolájának. Súlylökésben megyei első, futásban pedig negyedik helyezést ért el. A sportversenyeken kívül tanulmányi versenyeken is megmérette magát. Kiemelkedő helyezéseket ért el többek között a PénzSztár, a Pénzügyesek szakmai versenyeken és matematikából. A díjat az Irinyi Református Diáksport Egyesület támogatásával az Irinyi János Református Oktatási Központ adományozta.

 

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk nekik!




Beiratkozás

Kedves Szülők!

Gyermeküket a 2020/21-es tanév 9. évfolyamára az alábbi útmutató alapján írathatják be a KRÉTA felületen keresztül a 2020.06.15. és 2020.06.21. közötti időszakban. A beiratkozási folyamat részletes leírásához kattintson ide: 

Szülői tájékoztató

Amennyiben elektronikus úton nem tudnak beiratkozni, úgy 2020. június 23-án személyesen is megtehetik az iskolában, de ehhez a 2020.06.15. és 2020.06.19. között a 48/311-422-es telefonon időpontot kell kérniük! Ebben az esetben a tanuló személyes iratait (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, adókártya, születési anyakönyvi kivonat) fénymásoltan hozzák magukkal!

KÉRJÜK, HOGY AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI BIZONYÍTVÁNYT 2020. JÚNIUS 23-IG E-MAILBEN, BESZKENNELVE KÜLDJÉK EL A titkar@irinyi-ref.hu címre,
vagy a FÉNYMÁSOLATOT ADJÁK LE AZ ISKOLA PORTÁJÁN!

Az Okmányiroda által kiállított, a diákigazolvány igényléséhez szükséges NEMZETI EGYSÉGES KÁRTYARENDSZER – ADATLAPOT (NEK-lap) beszkennelve e-mailben vagy a portán is leadhatják.

Csernaburczky Ferenc
igazgató




Rendkívüli felvételi eljárás

Intézményünk a gazdálkodás és menedzsment ágazat nyelvi előkészítő osztályába hirdet rendkívüli felvételi eljárást a 2020/21-es tanév 9. évfolyamára.

Jelentkezni az itt letölthető Jelentkezési lapon lehet.




Beiskolázás – Végleges felvételi rangsor

Kedves iskolánkba jelentkezett 8. évfolyamos tanulók!

A végleges felvételi rangsort itt találjátok.

Az elkövetkezendő hónapokra is további szorgalmas tanulást kívánunk, hiszen a felvétel nem mentesít senkit sem ez alól!
Ne feledjétek: a középiskolai tanulmányok elkezdéséhez és folytatásához nélkülözhetetlen az általános iskolai tananyagok elsajátítása.



Üdvözlettel:

az Irinyi János Református Oktatási Központ
vezetése és nevelőtestülete




Érettségi 2020

Kedves Érettségire Jelentkezők!

A mai nap folyamán jelent meg a veszélyhelyzetre való tekintettel a 2019/20-as tanév tavaszi vizsgaidőszakáról szóló 119/2020, (IV.16.) kormányrendelet. (a linkre kattintva olvasható)

Ennek alapján minden, nem végzős, érettségi bizonyítvánnyal még NEM rendelkező jelentkező érettségi vizsgája törlésre kerül (pl. előrehozottak).

Bizonyos esetekben a többieknek módosításra van lehetősége, ezek a következők:

  • emelt szintre jelentkeztél valamelyik tantárgyból, de csak középszinten szeretnél vizsgázni,
  • csakis idegen nyelvből középszintre jelentkeztél, de emelt szinten szeretnél vizsgázni.

Azok a tanulók, akik az előzetes jelentkezés ellenére NEM KÍVÁNNAK MOST ÉRETTSÉGIZNI, szintén ki kell tölteniük a formanyomtatványt! Ebben minden egyes tantárgy törlését kell bejelölniük!

A törlésre és a módosításra vonatkozó kérelmet 2020. április 21. éjfélig lehet benyújtani. Az erre vonatkozó eljárásrendet a következő linken olvashatjátok:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/2020tavaszi_vizsgaidoszak/vizsgajelentkezes_modositasa

Az egyedi érettségi iktatószám a korábban átvett, a jelentkezést visszaigazoló nyomtatványon szerepel, ha nem találjátok ezt, keressétek Győri Ágnes igazgatóhelyettest a gyoriagnes@irinyi-ref.hu e-mailcímen! De bármilyen kérdéssel, segítségkéréssel is fordulhattok hozzá!

A kitöltött kérelmet az iskola e-mail címére küldjétek! titkar@irinyi-ref.hu

Figyeljetek a határidőre!

További jó felkészülést kívánunk!

Csernaburczky Ferenc
igazgató

 

 




Digitális munkarend

Kedves Szülők, Diákok!

A digitális munkarenddel kapcsolatos dokumentumok megtalálhatók a fenti Digitális Munkarend menüpont alatt.




Tájékoztató szülők részére

Tisztelt Szülők!

A digitális munkarend szerinti tananyag kiosztás pontos beosztásáig (várhatóan szerdáig) a tanulók gyakorló, ismétlő feladatokat, kötelező olvasmányokat kapnak.

A tanulók kötelesek a digitális munkarend szerinti távoktatásban részt venni, ennek felügyelete a szülő kötelessége.

Ezért kérjük a kedves szülők segítségét a tanulók otthoni munkarendjének kialakításában, feladataik elvégzésében.

Gyermekük otthoni tanulmányi munkájának akadályoztatása esetén (betegség, eszközhiány), kérjük, hogy az iskolát az osztályfőnökön keresztül értesítsék!

A tantárgyi követelmények nem teljesítése évfolyamismétlést von maga után.

Csernaburczky Ferenc
igazgató




Tájékoztató tanulók részére

Kedves Diákunk!

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében 2020. március 16-tól a tanítás nem a hagyományos módon – az iskola épületében –, hanem digitális munkarend szerint történik.

Ez azt jelenti, hogy a tananyaghoz az interneten keresztül, tanáraitok segítségével, digitális formában juthattok hozzá. A számonkérés is e formában történik. Az órarendeteknek megfelelően kapjátok majd a feladatokat, mely tartalmazza a teljesítés feltételét és határidejét.

Vigyázzatok, hogy ne maradjatok el a rendszeres feladatmegoldással, mert ezzel veszélyeztetitek a sikeres tanévzárást!

A digitális munkarend jelenleg kidolgozás alatt van, addig is fontos feladatotok felkészülni az együttműködésre. A kapcsolattartás eszközeként több lehetséges csatornát is meg fogunk jelölni, de elsősorban a Microsoft Office 365 alkalmazásainak a használata javasolt.

Ehhez segítséget kaptok az iskola honlapján, az alábbi linken:

https://irinyi-ref.hu/bevezetes-az-office-365-be/

Ennek áttanulmányozása, kipróbálása feltétlenül fontos a hatékony munka érdekében!

Intézményünknek pontos információra van szüksége azzal kapcsolatban, hogy milyen infokommunikációs eszközök állnak otthonotokban rendelkezésre, melyen fenntartható a kapcsolattartás tanáraitok és köztetek. Erről az osztályfőnökök felmérést készítenek.

A digitális munkarend szerinti online oktatás bevezetéséig a magyar nyelv és irodalom szaktanár által kijelölt kötelező olvasmány elolvasása a feladat. Forrás: mek.hu (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A tanév sikeres befejezése érdekében bízunk felelősségteljes együttműködésetekben, melyhez jó munkát kívánunk!

Csernaburczky Ferenc
igazgató




Útmutató az O365 használatához

Kedves Diákok!

Az Office 365 használatának megkezdéséhez egy rövid útmutatót az alábbi linken találtok:

Bevezetés az Office 365-be

FONTOS! Elfelejtett jelszó esetén az ITT található Forms kérdőív kitöltésével kérhetsz új jelszót.




Tájékoztató szülők és tanulók részére

Tisztelt Szülők!

A hétfői naptól tantermen kívüli digitális munkarend kerül bevezetésre. A tanulók nem látogathatják az iskolát. Az iskola a vezetői ügyeletről a veszélyhelyzet idején is folyamatosan gondoskodik. A pedagógusok digitális módon eljuttatják a tananyagot a diákokhoz, s segítik a tanulók önálló tanulási folyamatát.

Az intézmény a kapcsolattartást az Office 365 alkalmazások használatával tervezi megvalósítani. A hozzáférésről a későbbiekben tájékoztatást adunk.

Kérjük a kedves szülőket, hogy a tanév sikeres befejezése érdekében segítsék a kapcsolattartást a pedagógusok és a tanulók között.

Kazincbarcika, 2020.03.14.

Csernaburczky Ferenc
igazgató