Irinyisek az RTL Klubon

  1. október 7-én iskolánk csapata az RTL Klub TV csatorna által szervezett, PénzÜgyesek című vetélkedőn vett részt. 18 iskola 3 elődöntőben mérte össze tudását pénzügyi, vállalkozói, gazdasági ismeretek témakörben. Az irinyis csapat a harmadik elődöntőben szép teljesítményt ért el. Versenytársaink az ország legjobb gimnáziumai és szakgimáziumai voltak. A műsor-sorozat október 28-án indul az RTL Klubon. Vasárnaponként, kb. 9.30-tól, 8 epizódon keresztül.

A csapat tagjai:

Hajdú Ádám 13.P
Hegedűs Eszter 11.A
Kökény Petra 13.P
Puskás Adrienn 11.A
Szűcs Dominika 13.P
Réthy Liliána 11.A

 




Nyílt nap




8. évfolyamosok figyelem!




Az 1956-os forradalom eseményeire emlékezünk

2018. október 19-én a 2-3. órában az 1956-os forradalom eseményeire emlékezünk a diákotthon aulájában. Megjelenés ünnepi öltözetben!




Játszani is engedd!

A Szakmai Középiskolákért Egyesület (SZAKE) szervezésében 2018. augusztus 21. és 26. között került sor a Játszani is engedd! Tehetséggondozó művészeti tábor megrendezésére Egerben, melyen iskolánk diákjai is részt vettek. A részletekről olvasható Demeterné Mérai Mária tanárnő beszámolója, aki maga is jelen volt az eseménydús programsoron.

http://tantrend.hu/hir/jatszani-engedd-tehetseggondozo-muveszeti-tabor

#bwg_container1_0 { display: table; /*visibility: hidden;*/ } #bwg_container1_0 * { -moz-user-select: none; -khtml-user-select: none; -webkit-user-select: none; -ms-user-select: none; user-select: none; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_image_wrap_0 { background-color: #F2F2F2; width: 800px; height: 500px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_image_0 { max-width: 800px; max-height: 410px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_embed_0 { width: 800px; height: 410px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 #bwg_slideshow_play_pause_0 { background: transparent url("https://irinyi-ref.hu/wp-content/plugins/photo-gallery/images/blank.gif") repeat scroll 0 0; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 #bwg_slideshow_play_pause-ico_0 { color: #D6D6D6; font-size: 35px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 #bwg_slideshow_play_pause-ico_0:hover { color: #BABABA; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 #spider_slideshow_left_0, #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 #spider_slideshow_right_0 { background: transparent url("https://irinyi-ref.hu/wp-content/plugins/photo-gallery/images/blank.gif") repeat scroll 0 0; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 #spider_slideshow_left-ico_0, #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 #spider_slideshow_right-ico_0 { background-color: #FFFFFF; border-radius: 20px; border: 0px none #FFFFFF; box-shadow: 0px 0px 0px #000000; color: #D6D6D6; height: 37px; font-size: 12px; width: 37px; opacity: 1.00; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 #spider_slideshow_left-ico_0:hover, #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 #spider_slideshow_right-ico_0:hover { color: #BABABA; } #spider_slideshow_left-ico_0{ left: -9999px; } #spider_slideshow_right-ico_0{ left: -9999px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_image_container_0 { bottom: 90px; width: 800px; height: 500px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_container_0 { display: table; height: 90px; width: 800px; bottom: 0; } /* Filmstrip dimension */ #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_0 { left: 20px; width: 760px; /*z-index: 10106;*/ } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_thumbnails_0 { left: 0px; width: 978px; height: 90px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_thumbnail_0 { width: 161px; height: 90px; margin: 0px 2px 0 0 ; border: 0px none #000000; border-radius: 0; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_thumb_active_0 { border: 0px solid #FFFFFF; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_thumb_deactive_0 { opacity: 1.00; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_left_0, #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_left_disabled_0 { background-color: #F2F2F2; display: table-cell; width: 20px; left: 0; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_right_0, #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_right_disabled_0 { background-color: #F2F2F2; display: table-cell; right: 0; width: 20px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_left_0 i, #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_right_0 i, #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_left_disabled_0 i, #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_right_disabled_0 i { color: #BABABA; font-size: 20px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_left_0 { display: none; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_left_disabled_0, #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_right_disabled_0 { display: none; opacity: 0.3; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_filmstrip_left_disabled_0 { display: table-cell; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_watermark_spun_0 { text-align: right; vertical-align: bottom; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_title_spun_0 { text-align: right; vertical-align: top; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_description_spun_0 { text-align: right; vertical-align: bottom; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_watermark_image_0 { max-height: 90px; max-width: 90px; opacity: 0.30; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_watermark_text_0, #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_watermark_text_0:hover { text-decoration: none; margin: 4px; position: relative; z-index: 15; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_title_text_0 { font-size: 16px; color: #FFFFFF !important; opacity: 0.70; border-radius: 5px; background-color: #000000; padding: 0 0 0 0; margin: 5px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_description_text_0 { font-size: 14px; color: #FFFFFF !important; opacity: 0.70; border-radius: 0; background-color: #000000; padding: 5px 10px 5px 10px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_description_text_0 * { text-decoration: none; color: #FFFFFF !important; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_dots_0 { width: 12px; height: 12px; border-radius: 5px; background: #F2D22E; margin: 3px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_dots_container_0 { width: 800px; bottom: 0; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_dots_thumbnails_0 { height: 18px; width: 108px; } #bwg_container1_0 #bwg_container2_0 .bwg_slideshow_dots_active_0 { background: #FFFFFF; border: 1px solid #000000; }

#bwg_container1_0 #bwg_container2_0 #spider_popup_overlay_0 { background-color: #EEEEEE; opacity: 0.60; }
if (document.readyState === 'complete') { if( typeof bwg_main_ready == 'function' ) { if ( jQuery("#bwg_container1_0").height() ) { bwg_main_ready(jQuery("#bwg_container1_0")); } } } else { document.addEventListener('DOMContentLoaded', function() { if( typeof bwg_main_ready == 'function' ) { if ( jQuery("#bwg_container1_0").height() ) { bwg_main_ready(jQuery("#bwg_container1_0")); } } }); }




Ünnepélyes tanévnyitó

Kedves Diákok!

Ünnepélyes tanévnyitónkat 2018.09.03-án 7:45-kor tartjuk az iskola udvarán. Megjelenés ünnepi öltözetben!




Vegyész technikus képzés

A 2018/2019. tanévben induló esti tagozatos vegyész technikus képzésre az alábbi tanulók nyertek felvételt.

  1. Bódi Anita
  2. Csonkáné Kiss Kinga
  3. Fehér Edina
  4. Finta Klaudia
  5. Forgács Éva
  6. Hajdu István
  7. Kiss Patrik
  8. Kovács Roland
  9. Kovács Szandra
  10. Kriston Szabolcs
  11. Marsi Zoltán
  12. Márton Mária
  13. Moravcsik Zita
  14. Moravcsikné Nagy Anikó
  15. Nagy Judit
  16. Németh Nóra
  17. Pál Róbert
  18. Pásztor Petra Ráhel
  19. Pogonyi Roland Norbert
  20. Pogonyi Szilvia
  21. Polonyi Richárd Dávid
  22. Pongó Rebeka
  23. Radványiné Illner Mónika
  24. Rási Szilárd
  25. Sáfrány Bence
  26. Stefanics Zoltán
  27. Szabó Ádám
  28. Szabó Alexandra
  29. Szegedi Adrienn
  30. Szilva Tamás
  31. Szomszéd Zoltán
  32. Tóth Péterné

 

A tanév első foglalkozása 2018. szeptember 5-én szerdán 14.30-tól lesz.




ERASMUS+ KAZINCBARCIKAI IRINYISEK EURÓPÁBAN

 

 

 

Az ERASMUS+ Program pályázat keretében az Irinyi János Református Oktatási Központ – Óvoda, Általános Iskola, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon diákjai három hetes, nemzetközi, szakmai gyakorlaton vettek részt a Tempus Közalapítvány támogatásával Olaszországban és Ausztriában.

15 fő informatika és vilamosipar és elektronika ágazaton tanuló diák 2 fő kísérővel tartózkodott Milánóba 2018. 06. 03-24-i közötti időszakban a Dolphin soluzioni informatiche(PIC: 916991150), NuZoo robotics (PIC:952116208), Ariestech (PIC: 911742189), Markettiamo (PIC: 905858654) cégeknél.

15 fő vegyész tanuló 2 fő kísérővel Bécsben töltötte gyakorlatát a 2018. 06. 16-07.06-i időszakban a Verein START UP – Foodpoint (PIC: 911473402) cégnél.

A pályázat alapvető célja az, hogy diákjaink új tapasztalatokkal, korszerűbb ismeretekkel gazdagodjanak, nyelvi kompetenciáik fejlődjenek, hogy magabiztosabban használják az idegen nyelvet, amely a későbbi szakmai karrierjük során meghatározó lesz számukra. Megismerjék a másik ország kultúráját, szokásait, betekintést nyerjenek mindennapjaikba, ezáltal nyitottabbá, elfogadóbbakká váljanak. Mind e mellett a projekt hozzájárul iskolánk hazai és nemzetközi hírnevének növeléséhez.

Bővebb információ itt…




A tankönyvosztás időpontja és az osztályok beosztása

AUGUSZTUS 27.
HÉTFŐ
AUGUSZTUS 28.
KEDD
AUGUSZTUS 29.
SZERDA
AUGUSZTUS 30.
CSÜTÖRTÖK
Csak a fizetős tanulókCsak az ingyenes tanulók
osztályidőpontosztályidőpontosztályidőpontosztályidőpont
10.A800 - 830 11.E800 - 83010.A, 10.B1000 – 103011.A, 11.B1000 – 1030
10.B830 – 90011.F830 – 90010.C, 10.E1030 – 110011.C, 11.E1030 – 1100
10.C900 – 93012.A900 – 93010.F1100 – 113011.F1100 – 1130
10.E930 – 100012.B930 – 100012.A1130 – 120012.B1130 – 1200
10.F1000 – 103012.C1000 – 103012.F1200 – 123012.C1200 – 1230
9.A1030 – 110012.E1030 – 11009.A1230 -130012.E1230 -1300
11.A1100 – 113012.F1100 – 1130
11.B1130 – 1200
11.C1200 – 1230

A 9. évfolyam osztályainak beosztása

osztálynapidőpont
9.NY (közgazdaság-nyelvi)augusztus 28. kedd1200 - 1300
9.B (közgazdaság-elektronika)augusztus 29. szerda800 - 900
9.C (informatika)augusztus 29. szerda900 - 1000
9.E (vegyész)augusztus 30. csütörtök800 - 900
9.F (pedagógia)augusztus 30. csütörtök900 - 1000

A tankönyveket a diákotthon földszintjének 9-es és 12-es termében lehet átvenni.

Tisztelt Szülők!

A tankönyvosztás napján feltétlenül hozzák magukkal az alábbiakat, mert ezek hiányában nem áll módunkban átadni az új tankönyveket!

– az INGYEN TANKÖNYVRE jogosultak érvényes határozat másolatát, amely alapján jogosultak az ingyenességre. Figyeljenek arra, hogy a határozat október 1-jével is érvényes legyen! Ez alól kivételt képeznek a 9. évfolyam diákjai.
– Ha valakinek bármilyen könyvtartozása van (ingyenes vagy könyvtári), az mindenképpen hozza magával!

Megértésüket és együttműködésüket nagyon köszönjük!




Javítóvizsgák

A javítóvizsga időpontja:

  • írásbeli vizsga: augusztus 28. (kedd) 800 óra
  • szóbeli vizsga: augusztus 29. (szerda) 800 óra

Az írásbeli napján (08.28-án) gyülekező 7 óra 30 perckor a diákotthon aulájában.

A bizonyítványát mindenki hozza magával!

Megjelenés ünnepi öltözetben.