Mikulás-est az Irinyi diákotthonában
A Mikulás idén sem hozott virgácsot – helyette hozott egy nagy adag őszinteséget, humorral csomagolva és vitamin és csokiból álló csomagot a december 3-án megtartott Mikulás-esten.
A program elején a diákok által kreált és betanult tánc volt látható; ezt követte egy komikus jelenet „A pályát váltó Mikulás” címmel, amelyben a végzős Mikulás kiválasztotta az utódját.
Minden évben az est fénypontja, a névre szóló intelmekkel kísért csomagosztás. Ebben az évben is ezt várta mindenki a legnagyobb várakozással – nem hiába, taps, nevetés kísérte végig a „Mikulás igazságait”.
Végül ünnepi vacsorával ért véget a vidám est, és azzal a jóérzéssel, hogy jó együtt lenni.
Kazincbarcika, 2025. december 4.
Demeterné Mérai Mária
Eljött az idő a középfokú beiskolázás keretén belül a központi írásbeli vizsgára jelentkezéshez.