Mikulás-est az Irinyi diákotthonában

A Mikulás idén sem hozott virgácsot – helyette hozott egy nagy adag őszinteséget, humorral csomagolva és vitamin és csokiból álló csomagot a december 3-án megtartott Mikulás-esten.

A program elején a diákok által kreált és betanult tánc volt látható; ezt követte egy komikus jelenet „A pályát váltó Mikulás” címmel, amelyben a végzős Mikulás kiválasztotta az utódját.

Minden évben az est fénypontja, a névre szóló intelmekkel kísért csomagosztás. Ebben az évben is ezt várta mindenki a legnagyobb várakozással – nem hiába, taps, nevetés kísérte végig a „Mikulás igazságait”.

Végül ünnepi vacsorával ért véget a vidám est, és azzal a jóérzéssel, hogy jó együtt lenni.

Kazincbarcika, 2025. december 4.

Demeterné Mérai Mária

No Images found.




Idegen nyelvi verseny általános iskolásoknak

Angol nyelvi versenyünket 7-8. osztályos diákoknak hirdettük meg, akik idén is színvonalas előadásokkal érkeztek. A 3 fős csapatoknak az angol kultúra, történelem, földrajz, zene világából kellett 5 perces bemutatót készíteniük, melyet tetszőleges elemekkel – tánc, ének – egészíthettek ki. Idén egy új témakör a digitális kultúra és közösségi média is bekerült a versenykiírásba, mely (nem véletlenül) nagyon népszerűnek bizonyult.

6 csapat érkezett, akiket az előadások előtt és után is szeretetvendégséggel vártunk.

Gratulálunk a résztvevőknek és a felkészítő kollégáknak, egy igazán jó hangulatú, tartalmas délutánt tölthettünk együtt!

Kerekes Anita
Idegen nyelvi mk-vezető

« A 36 »




A magyar népmese napja

Az oktatás ágazatos óvodai nevelős diákjaink a magyar népmese napja alkalmából az Eszterlánc Óvoda kis lakói számára adták elő „A macskacicó” című mesét. (2025.11.06.)

« A 8 »




„IRINYIS” Kémiaverseny az általános iskolák 8. osztályosai számára

Az előző tanévekhez hasonlóan a természettudományi munkaközösség november 20-án ismét megrendezte az „IRINYIS” Kémiaversenyt az általános iskolák 8. osztályosai számára, amelyre az idén 11 csapat nevezett.

A verseny két részből állt: a tanulók kémiai témájú, de az iskolával kapcsolatos kérdéseket is tartalmazó írásbeli feladatsort oldottak meg, majd a gyakorlati feladat során egyszerű kísérleteket hajtottak végre a laboratóriumban.

A verseny végeredménye:

Helyezés Csapat Csapattagok Iskola Felkészítő tanár
I. „Vegy-ÉSZ” Duzsik Dominik Attila
Konyha Rudolf Zoltán
Tompa Mihály Általános Iskola
Kazincbarcika
Lukácsné Bogár Mónika
II. Atombomba Szolyák Dorka
Proczner Nimród
Kazinczy Ferenc Tagiskola
Kazincbarcika
Kovácsné Üveges Bernadett
III. Protonka Magyar Vince
Harkály Gábor
Lajos Árpád Általános Iskola
Dédestapolcsány
dr. Kormos Katalin

A vegyészképzésünk népszerűsítéséért külön jutalomban részesült Fejes Eleonóra tanárnő.

Köszönjük a BorsodChem Zrt.-nek a versenyzők, s felkészítő tanáraik jutalmazásához felajánlott reklámajándékokat.

Az Irinyi János Református Oktatási Központ Természettudományi munkaközössége

« A 105 »




Szalagavató 2025

Az idén 136 végzős diáknak tűztük fel az együvé tartozást jelképező szalagot, hogy büszkén hirdethessék tanulmányaik vége felé közelednek itt az Irinyiben.

Az este látványos nyitótánccal indult, 94 diák tanulta be a klasszikus keringő lépéseit, hogy szüleit, hozzátartozóit és tanárait is elkápráztassa.

Fenntartónk, a Tiszáninneni Református Egyházkerület részéről Dr Molnár Pál főgondnok úr és Ft. Kolumbán Gábor püspökhelyettes úr látta el igei útravalóval diákjainkat. Csernaburczky főigazgató úr köszöntése előtt néhány szóval Demeter Zoltán országgyűlési képviselő úr is üdvözölte a közönséget. Ünnepségünket Klimon István alpolgármester úr is megtisztelte jelenlétével.

Az ünnepélyes szalagtűzést követően az osztályok vidám, színvonalas műsorokkal szórakoztatták a vendégeket. A sok izgalom után az este – minden résztvevő legnagyobb örömére – egy kötetlen táncos partival ért véget. Az ételekről az Ambrózia, a süteményekről a szülők gondoskodtak. A helyszínt a Don Bosco Sportközpont, minden egyebet az iskola tanulói, dolgozói és az est főszereplői biztosítottak.

Ezúton is hálásan köszönjük Mindenkinek, aki, ha csak egy kicsivel is, de hozzájárult a rendezvény színvonalas lebonyolításához!

A végzősöknek szeretettel gratulálunk és további sikereket kívánunk, Isten áldásával!

« A 59 »




Jelentkezés a központi írásbeli felvételi vizsgára

Tisztelt Szülők! Kedves 8. évfolyamos Diákok!

Eljött az idő a középfokú beiskolázás keretén belül a központi írásbeli vizsgára jelentkezéshez.
Iskolánk is vizsgahelyszín lesz, így szeretnénk segítséget nyújtani ehhez a folyamathoz.

Az általános tájékoztató ITT olvasható.

A vizsgára a jelentkezés történhet a következő módokon:

– az Ügyfélkapun keresztül vagy
– az innen letölthető formanyomtatványon, amit el kell juttatni iskolánkba személyesen vagy postai úton.

A speciális igény kérésének formanyomtatványa innen letölthető.

Gyakorláshoz a korábbi évek feladatlapjai itt találhatóak.

A felvételihez jó felkészülést  és sikeres vizsgát kívánunk!




Irinyis diákok a BT-nél

A 13.C osztályos informatika ágazatos diákok jó hangulatú és eredményes motivációs, pályaorientációs irodalátogatáson vehettek részt Debrecenben kiemelt szakmai partnerünknél a British Telecomnál (BT). A vállalat már évek óta tart rendszeres szakmai és idegen nyelvi képzést intézményünkben, ezúttal a helyszínen ismerkedhettek a távközlési cég munkafolyamataival.

A BT-nél tett látogatást követően megtekintették a Debreceni Református Kollégium Múzeumát, ahol megismerték református oktatási rendszerünk kezdeteit, hagyományait és örökségét.




„Szabad a pálya” pályaválasztási kiállítás

Iskolánk is képviseltette magát a „Szabad a pálya” pályaválasztási kiállításon, melynek a Miskolci Egyetem adott otthont.
Örömmel találkoztunk egykori tanítványainkkal, akik immár egyetemistaként meséltek tapasztalataikról, élményeikről.

Az érdeklődő 7. és 8. évfolyamos diákok részletes tájékoztatást kaptak iskolánk szakmai kínálatáról, melyet érdekes kémiai kísérletekkel színesítettünk.

Köszönjük a szervezőknek, hogy immár 8. alkalommal mutathattuk be az Irinyi sokszínű szakmai világát!




Pénzmúzeum

November 7-én a 10.A osztály tanulmányi kiránduláson vett részt Budapesten a Pénzmúzeumban, ahol interaktív módon ismerkedhettek meg a pénz és a gazdaság világával. A diákok megtekintették a pénz történetét és a modern pénzügyi rendszerek működését bemutató kiállítást. Lehetőségük volt humanoid robotokkal is beszélgetni. A látogatók kipróbálhatták, milyen érzés egy valódi aranyrudat megemelni, ami nagy élményt jelentett mindenkinek. Emellett saját arcképükkel díszített bankjegyet is nyomtathattak emlékbe. A múzeum modern, élményalapú bemutatója segítette a tanulók gazdasági ismereteinek elmélyítését. A különböző interaktív elemeknek köszönhetően a diákok közelebb kerültek a pénzügyek gyakorlati oldalához. A program hozzájárult ahhoz, hogy a tanulók megértsék a pénz szerepét a gazdaságban és a mindennapi életben. Összességében a látogatás hasznos, érdekes és inspiráló tapasztalatot nyújtott a jövő közgazdászainak.

Bábás Gabriella




„Szép holnap vár…”

Az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc kiemelkedő jelentőségű mindannyiunk életében. Ezen a napon népünk bátran kiállt a szabadságért, a függetlenségért és az emberi jogokért. Az iskolai megemlékezésünk nemcsak a hősök és áldozatok iránti tiszteletadás, hanem a nemzeti összetartozás, a bátorság és a hazaszeretet üzenetének közvetítése is volt az ünneplő közönség számára.

A diákok által előadott prózai szövegekkel, versekkel, zenei betétekkel, eredeti felvételekkel színesített műsor a visszajelzések alapján méltó módon emlékezett meg 56 hőseiről. A felkészülés már jóval az ünnep előtt elkezdődött. A próbák során felmerülő nehézségeket kollégámmal, Bokorné Ádám Eszterrel türelemmel kezeltük, biztattuk, lelkesítettük a kései tanórákban kissé már fáradt tanítványainkat.

Mindenki megtalálta a neki leginkább megfelelő szerepet és feladatot, ami hozzájárult az egységes, harmonikus előadás megvalósításához. A műsor elkészítésében a diákok is aktívan részt vettek: megoszthatták ötleteiket, és együtt hozhattak döntéseket. A szereplők kiváló együttműködését a műsor végén közösen előadott dal tette teljessé.

Bízunk benne, hogy sikerült a szabadság lángját tovább éltetnünk, és „e földön, ahol élsz, a béke egyszer körbe ér, szép holnap talán már nem szökik tovább.”

Bozsóné Kolosai Éva
magyartanár