Gyülekezetlátogatás a Kazincbarcika-alsói Református Egyházközségben

„Várj, ember szíve készen,
Mert jő a Hős, az Úr!”

Advent 2. vasárnapján az Irinyi János Református Oktatási Központ 10.B osztályának 10 tanulója 5 tizedikes lánnyal kiegészülve kis műsorával szolgált a Kazincbarcika-alsói református gyülekezetben Nagyné Máté Erika vallástanár felkészítésével és kíséretében. A tanulók versekkel, énekkel és adventi gondolatokkal színesítették a gyülekezet ünnep-várását. Nagy öröm és felemelő érzés volt látni a bizonyságtévő fiatalokat az istentiszteleten. Isten kegyelméből minden alkalom lehetőség számukra hitük megélésére, elmélyítésére, a gyülekezettel és egymással megélt közösség gyakorlására, idejük szeretettel odaszánni tudásának tanulására. Örömmel vittük az evangéliumot:

„Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt1, 23)