2022. 04. 01-03. Országos Középiskolai Irinyi János Kémiaverseny

Április 1.-3. között Schvirján Balázs 10.E osztályos tanulóval részt vettünk az 54. Országos Középiskolai Irinyi János Kémiaverseny országos döntőjén a Debreceni Egyetemen, amely a verseny 3. fordulója volt.

    Ezt megelőzően a technikumi kategória 2. fordulója februárban a budapesti BMSZC Petrik Lajos két tanítási nyelvű technikumban volt, ahol Balázs a legmagasabb pontszámot érte el a versenyzők között, így jutott a döntőbe.

Az országos döntő pénteken regisztrációval kezdődött, ezt követően mindenki birtokba vehette a kollégiumi szobáját. 

Aznap este volt a verseny megnyitója, ahol Dr. Kun Ferenc, a Természettudományi kar dékánja, Dr. Ősz Katalin, a versenybizottság elnöke és Dr. Várnagy Katalin a Kémiai Intézet igazgatója köszöntötte a résztvevőket.

   Másnap, szombaton reggeli után kezdődött a megmérettetés. Az országból a legjobb 9. és 10. osztályos kémikusok mérhették össze a tudásukat különböző kategóriákban.

A 10. évfolyamosok 8 órától a gyakorlati fordulóval kezdtek, ezt követte az írásbeli forduló 11:30-tól egészen 13:00 óráig.

A délután folyamán kicsit kifújhatták magukat a diákok. Este fél 8-tól egy rendkívül érdekes előadást hallhattunk Dr. Tircsó Gyulától, “Orvosi képalkotó diagnosztika a vegyész szemüvegén keresztül” címmel. Majd részleges eredményhirdetéssel zárult a szombat.

  Vasárnap a reggeli után azonnal következett a szóbeli forduló, amelyen Balázsnak már nem kellett részt vennie, ezért kényelmesen, nézőként hallgathattuk a szóbeliző diákok előadásait.

   Ezt követte a végleges eredményhirdetés. A technikumi kategóriában a 10. évfolyamosok között a 3. helyen szólítottak ki minket. 

Zárásként svédasztalos ebéddel vendégelték meg a résztvevőket.

Köszönjük a kiváló szervezést a Magyar Kémikusok Egyesületének és a Debreceni Egyetemnek.

Kopcsik Erika felkészítő tanár

   

image_pdfimage_print
Tomori Óvoda pályázat