Labdarúgó csapatunk 2025. november 10-én a Református Középiskolák Országos Teremlabdarúgó Bajnokságán, Mezőtúron képviselte iskolánkat. A sorsolás eredményeképp a csapat a B) csoportba került, ahol olyan kiváló iskolákkal kellett megküzdenünk, mint a Tatai Református Gimnázium, a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium (Hajdúnánás), vagy a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium csapatai.
Pontazonosság esetén a jobb gólkülönbség, a több rúgott gól, majd a kevesebb kapott gól, és végül az egymás elleni eredmény számított. A jobb gólkülönbsége miatt a tatai csapat jutott a legjobb hat csapat közé. Mi csoportharmadikként zártuk a tornát. A játékok összképe alapján több is volt ebben. Sok tapasztalatot szereztünk. Sajnos nem tudtuk kihozni magunkból a legtöbbet. Lehetőségekből a második, és harmadik mérkőzésen több volt, ami hiányérzetet okoz. Különösen a hajdúnánási mérkőzés, mivel ott a vége előtt két perccel még mi vezettünk egy góllal. Sajnos az ellenfelünk nagyon jól használta ki a lehetőségeit. Végül ők nyerték meg a csoportot. A munkát tisztességgel elvégezték a fiúk, így nem szomorkodnunk kell, hanem keményebben dolgozni. Ezen a tornán megtapasztaltuk azt, hogy az országos szintű versenyeken való eredményesebb szerepléshez miben kell előre lépnünk csapatként.
Asszony Béla Krisztián
testnevelő tanár



Eljött az idő a középfokú beiskolázás keretén belül a központi írásbeli vizsgára jelentkezéshez.










