2026.03.03. – Sport ágazat fizikai alkalmassági felmérés

Kedves sport ágazatra jelentkezett tanulók!

A fizikai alkalmassági felmérés 2026.03.03-án lesz 8 órától számotokra.

Helyszín: Irinyi Sportcsarnok, Kazincbarcika, Lini István tér

Megjelenés: 7:45-kor a csarnok előtt.
Sportruházatot mindenki hozzon magával. Öltözőt, sporteszközöket biztosítunk!

A követelményeket ITT láthatod.

image_pdfimage_print

Röplabda Diákolimpia – Országos Döntő

Idén Kaposváron került megrendezésre az V-VI. korcsoportos Röplabda Diákolimpia Országos Döntő, 2026. január 30. és február 1. között.

A kezdő hat rutinosabb játékosból három nem tudott részt venni a rendezvényen. Sok játékhelyzetben a pályán lévő hat tanuló közül négyen 9. évfolyamosok voltak. A többségében fiatalokból álló csapat Pilisi Bálint 13. évfolyamos tanuló segítségével próbált fogást találni az ellenfeleken, de ez nem igazán sikerült. Végül a 7. helyért játszhattunk. 1:0-ás vezetést követően 2:1-re ellépett a dunaújvárosi ellenfelünk. Ezt követően a 4. játékrészben 27:25-re, nagyon szoros küzdelemben kiegyenlítettünk. Végül taktikus játékkal a VRCK utánpótlás játékosaiból álló irinyis fiúk 15:13-ra megnyerték a döntő szettet. Ezzel agy 100 percig tartó, változatos mérkőzésen iskolánk fiú röplabdázói a 7. helyen végzetek.

Első hallásra ez talán csalódáskeltő lehet. De ha figyelembe vesszük, hogy a csapat eredményességét több hátráltató tényező is negatívan befolyásolta (betegség, sérülés, felnőtt csapatban való szereplés), akkor beláthatjuk, hogy ez végülis egy nagyszerű eredmény volt.

Minden elismerést megérdemelnek. Ha együtt marad a csapat jövőre is, akkor nagy fejlődési potenciált látok bennük. Nagyobb rutinnal a hátuk mögött talán még előkelőbb helyen zárhatnak majd a következő 1-2 évben.

Hálás köszönet jár a VRCK szakmai stábjának. Az ő munkájuknak köszönhető, hogy az idei tanévvel együtt az elmúlt négy év során háromszor jutott be iskolánk fiú röplabda csapata a Diákolimpia országos döntőjébe. Ez hatalmas eredmény!

Végtelenül büszke vagyok a fiúkra!

De több feladat is vár még ránk.

A fiúkat beneveztem az V. korcsoportos Megyei Diákolimpiára is. Ez a bajnokság márciusban fog kezdődni.

Március 27-28-án indulni fog iskolánk fiú csapata mellett a lány csapatunk is a Református Iskolák Országos Röplabda Bajnokságán, Debrecenben.

Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy nagyszerű eredménnyel végezzünk az előttünk álló két bajnokságon.

 

Tóth Máté
testnevelő tanár
munkaközösség-vezető

« A 27 »
image_pdfimage_print

2026.01.27. Szép magyar beszéd verseny

„Ismergetjük, tanuljuk egész életünkben anyanyelvünket, ezt a sokszínű, sokarcú csodát. S minél jobban megismerjük, annál szebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak látjuk.”
(http://hunhir.info/hirek/oseink-nyomaban/2020/10/13/edesanyank-edes-hazank-edes-anyanyelvunk/)  Ezt a csodálatos, anyanyelvünk folyamatos felfedezéséről, gazdagságáról és szeretetéről szóló idézetet választottuk a 2026. január 27-én megrendezésre került Szép magyar beszéd verseny helyi fordulójának mottójául. A jól olvasó, tehetséges tanulók közül Bráz Katalin 10. évfolyamos tanuló bizonyult a legjobbnak az idén, ő fogja intézményünket képviselni a megyei fordulóban. Felkészítő tanára Bozsóné Kolosai Éva. Gratulálunk Nekik!

Bakó Judit
szervező

« A 7 »
image_pdfimage_print

A magyar kultúra napja iskolánkban

Az idén Csernyánszki Bertalan sajószentpéteri festőművész tájképeiből nyílt kiállítással ünnepeltük meg a magyar kultúra napját iskolánkban. A kiállítás címe sokatmondó: Hallható csendesség. A festő elárulta nekünk, hogy nagyon szeret a természetben lenni, élvezi azt a fajta „hangos” csendet, ami őt ott megérinti, körbeveszi. Fontosnak tartotta felhívni a tanulók figyelmét, hogy legyenek nyitottak az őket körülvevő világra, és találják meg azt az elfoglaltságot, amiben ki tudnak teljesedni, amit örömmel tesznek, jelentse számukra ugyanazt a boldog elégedettséget, mint amit számára a festés jelent.

A vendégeket Gáldi Imre Zoltánné iskolánk könyvtárosa köszöntötte, aki röviden ismertette a művész életútját, illetve festési technikáját. A megnyitót Galyas Mirella 12.D és Gebei Attila 10.C osztályos tanulók szavalatai, valamint Szabó Balázs Mihály 13.C osztályos tanuló gitárjátéka tette még hangulatosabbá.

No Images found.

image_pdfimage_print

Tehetségútlevél pályázat az Irinyiben

Róma 12:11: „Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek”

Immár 13. alkalommal rendezi meg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a Tudományról Diákoknak Kíváncsiságból – „Tehetségútlevél a felsőoktatásba” című programját.

A program a pályázati kiírás szerint, hidat szeretne képezni a középiskolákban és a felsőoktatásban zajló tehetséggondozás között, azzal a céllal, hogy a középiskolás diákok minél hamarabb betekintést nyerhessenek a felsőoktatásban zajló TDK (tudományos diákköri)-tevékenységbe, s így későbbi választásuk és felsőoktatási tanulmányaik megkezdése során tudatosan keressék azokat a műhelyeket, melyek segíteni tudják őket tehetségük kibontakoztatásában.

A programban való részvétel és helyezések az egri egyetemre való jelentkezéskor intézményi pontot jelentenek. Azok a diákok, akik nem ebben a felsőoktatási intézményben szeretnének végül továbbtanulni, azoknak – a tapasztalatok szerint- a másik intézményben azért jelent előnyt a részvétel, mert ott számítanak az itt szerzett tapasztalatokra, egy esetleges TDK dolgozat elkészítésére.

A szóbeli versenyre az írásbeli dolgozatok alapján, válogatással kerülhettek be a tanulók. A színvonalat jelzi, hogy volt olyan dolgozat, amely saját műszaki találmányt, eljárást mutatott be, esetleg saját készítésű informatikai, műszaki eszközt. Rengeteg innovatív megoldást lehetett hallani sok témakörben. Az, hogy valaki nem ért el helyezést, azt jelenti, hogy nagyon erős színvonalú előadások között kellett a zsűrinek döntenie.

Iskolánkból a következő tanulók értek el helyezést:

Tanuló neveFelkészítő tanárSzekcióHelyezés
1Kosztyu RóbertAsszonyné Galambos Anettmatematika3
(Demeterné M.M.)
2Szegő PetraDemeterné Mérai Máriaközgazdaság3
3Lévai AnnaDemeterné Mérai MáriaKísérlet bemutatásaKülöndíj
4Vécsei HelénaJabelkó Gabriellatematikus fotósorozat3
5Olejnyik HannaKovácsné Horváth Krisztinapedagógia2
6Lauber VirágLőrinczné Rási Enikőtörténelem3
7Mészáros PetraRoskóné Szilágyi Ágnesszociálpedagógia2
8Málik MárkRoskóné Szilágyi Ágnespedagógia1
9Rácz AnitaVitányi TímeaposzterKülöndíj

Minden – a pályázaton résztvevőnek – gratulálunk és biztatunk mindenkit, éljen jövőre a lehetőséggel, amit ez a tehetséggondozó pályázat biztosíthat számára.

Kazincbarcika, 2026. január 31.

Demeterné Mérai Mária
tanár

No Images found.

image_pdfimage_print

PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP – 2026. január 21.

SPORT ÁGAZAT

2026. január 21-én egy izgalmas és interaktív programon keresztül ismerkedhettek meg 9-12. évfolyamos sport ágazatos tanulóink, a sport különböző szakterületeivel, és az azzal foglalkozó Kazincbarcikához kötődő sportszakemberekkel. Mind az öt meghívott vendégünk más életúttal rendelkezik, de közös bennük, hogy sportemberek, alázatosak, kitartóak és sikeresek. A cél az volt, hogy olyan életpályákat mutassunk meg a sport ágazatos tanulóinknak, ami inspirálhatja őket. Nagyszerű érzés volt, hogy több vendégünk egészen a rendezvény végéig megtisztelte jelenlétével a programot.

  • 7:45 – 7:50         Köszöntő, tájékoztató
  • 7:50 – 8:30         Toronyai Miklós a Vegyész RC vezetőedzője, U23 utánpótlás válogatott edzője volt 2024-ig, A magyar felnőtt röplabda-válogatott másodedzője.
  • 8:40 – 9:25         Kuron Krisztián vállalkozó, a Puskás Labdarúgó Akadémia játékosmegfigyelője. A Kolorcity Kazincbarcika SC 2024/2025-ben NB I-be feljutást kiharcoló szakmai stáb tagja.
  • 9:35 – 10:20       Simon László magyar labdarúgó válogatott videóelemzője, a Kolorcity-Kazincbarcika 2024/2025-ben NB I-be feljutást kiharcoló szakmai stáb tagja. Emellett tanári diplomái vannak, UEFA B-licences edző, MLSZ videó elemző.
  • 10:30 – 11:15     Sziráczki Mátyás nemzetközi vállalkozó, sport innovátor 7Pi megalkotója, iskolánk volt tanulója.
  • 11:25 – 12:10     Zelei Botond NBI-es múlttal rendelkezik, az ózdi felnőtt kézilabda NB2-es csapat játékosedzője. Továbbtanulási lehetőségek tájékoztató a sportágazaton.
  • 12:15                Program zárása.

A kerekasztal beszélgetésen miden előadóval egy, a sportágában jártas felkészült tanuló készített interjút. Azokat a tanulókat választottam ki erre a feladatra, akik az osztályukból példamutatásukkal kiérdemelték azt. A testnevelés munkaközösség valamennyi tagja végig jelen volt és kérdéseikkel tették még érdekesebbé az eseményt. Természetesen a közönség tagjai is feltehették kérdéseiket.

Remek alkalom nyílt arra, hogy a tanulóink sportszakmai szempontból elemezhették az egész eseményt. A portfóliójuk, és a sportpályafutásuk, valamint a jövőjük szempontjából is mérföldkő lehet számukra. Ha ezekre alapozva keményen dolgoznak ők is elérhetik a saját céljaikat. Azt kívánom, hogy merjenek nagyot álmodni és találják meg a saját útjukat!

Asszony Béla
szervező

« A 29 »
image_pdfimage_print