„Adventi hírnök, friss fenyőág
Lobog már négy kis gyertyaláng”
Advent van, az Úr eljövetelére várunk. Sorra gyújtjuk meg a gyertyákat az adventi koszorún, amelynek fénye a negyedik adventi vasárnap küszöbén immár egyre nagyobb világossággal ragyog körül bennünket.
Advent: a várakozás csendje, nyugalma. Várakozás a szépre, a legnagyobb csodára, amit Isten ajándékozott az embereknek azzal, hogy egyszülött Fiát küldte el a Földre, aki megszületett a betlehemi jászolban.
Várakozás lelki csendre, békére. Bár körülöttünk egyre nagyobb a zaj, a rohanás, de olyan jó lenne, ha ebben az adventben megtalálnánk ezt a lelki békét.
A körülöttünk lévő kisebb és nagyobb közösségek: osztályközösségeink, iskolánk, a családunk életének jobbá tételéért tudunk munkálkodni, ha nyitott szívvel igyekszünk haladni az adventi úton, amely a karácsonyi pásztorokkal és a napkeleti bölcsekkel együtt vezethet el bennünket a betlehemi jászol-bölcsőhöz.
Iskolánkban is nagyon sok szép és felemelő pillanat segítette közösségünket ebben, hétről hétre tanulóink ünnepre hangoló gondolatokkal, énekekkel, a tizedikeseink színvonalas műsoraikkal gyújtották meg az adventi gyertyákat.
A 390. dicséret soraival kívánunk mindenkinek áldott, szeretetteljes karácsonyt:
Várj, ember szíve készen,
Mert jő a Hős, az Úr!
Ki üdvösséged lészen,
Szent győztes harcosúl.
Fényt, éltet hozva jő,
Megtört az ősi átok:
Kit vágyakozva vártok,
Betér hozzátok Ő.














