Tehetségútlevél pályázat az Irinyiben

Róma 12:11: „Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek”

Immár 13. alkalommal rendezi meg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a Tudományról Diákoknak Kíváncsiságból – „Tehetségútlevél a felsőoktatásba” című programját.

A program a pályázati kiírás szerint, hidat szeretne képezni a középiskolákban és a felsőoktatásban zajló tehetséggondozás között, azzal a céllal, hogy a középiskolás diákok minél hamarabb betekintést nyerhessenek a felsőoktatásban zajló TDK (tudományos diákköri)-tevékenységbe, s így későbbi választásuk és felsőoktatási tanulmányaik megkezdése során tudatosan keressék azokat a műhelyeket, melyek segíteni tudják őket tehetségük kibontakoztatásában.

A programban való részvétel és helyezések az egri egyetemre való jelentkezéskor intézményi pontot jelentenek. Azok a diákok, akik nem ebben a felsőoktatási intézményben szeretnének végül továbbtanulni, azoknak – a tapasztalatok szerint- a másik intézményben azért jelent előnyt a részvétel, mert ott számítanak az itt szerzett tapasztalatokra, egy esetleges TDK dolgozat elkészítésére.

A szóbeli versenyre az írásbeli dolgozatok alapján, válogatással kerülhettek be a tanulók. A színvonalat jelzi, hogy volt olyan dolgozat, amely saját műszaki találmányt, eljárást mutatott be, esetleg saját készítésű informatikai, műszaki eszközt. Rengeteg innovatív megoldást lehetett hallani sok témakörben. Az, hogy valaki nem ért el helyezést, azt jelenti, hogy nagyon erős színvonalú előadások között kellett a zsűrinek döntenie.

Iskolánkból a következő tanulók értek el helyezést:

Tanuló neveFelkészítő tanárSzekcióHelyezés
1Kosztyu RóbertAsszonyné Galambos Anettmatematika3
(Demeterné M.M.)
2Szegő PetraDemeterné Mérai Máriaközgazdaság3
3Lévai AnnaDemeterné Mérai MáriaKísérlet bemutatásaKülöndíj
4Vécsei HelénaJabelkó Gabriellatematikus fotósorozat3
5Olejnyik HannaKovácsné Horváth Krisztinapedagógia2
6Lauber VirágLőrinczné Rási Enikőtörténelem3
7Mészáros PetraRoskóné Szilágyi Ágnesszociálpedagógia2
8Málik MárkRoskóné Szilágyi Ágnespedagógia1
9Rácz AnitaVitányi TímeaposzterKülöndíj

Minden – a pályázaton résztvevőnek – gratulálunk és biztatunk mindenkit, éljen jövőre a lehetőséggel, amit ez a tehetséggondozó pályázat biztosíthat számára.

Kazincbarcika, 2026. január 31.

Demeterné Mérai Mária
tanár

« A 11 »

PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP – 2026. január 21.

SPORT ÁGAZAT

2026. január 21-én egy izgalmas és interaktív programon keresztül ismerkedhettek meg 9-12. évfolyamos sport ágazatos tanulóink, a sport különböző szakterületeivel, és az azzal foglalkozó Kazincbarcikához kötődő sportszakemberekkel. Mind az öt meghívott vendégünk más életúttal rendelkezik, de közös bennük, hogy sportemberek, alázatosak, kitartóak és sikeresek. A cél az volt, hogy olyan életpályákat mutassunk meg a sport ágazatos tanulóinknak, ami inspirálhatja őket. Nagyszerű érzés volt, hogy több vendégünk egészen a rendezvény végéig megtisztelte jelenlétével a programot.

  • 7:45 – 7:50         Köszöntő, tájékoztató
  • 7:50 – 8:30         Toronyai Miklós a Vegyész RC vezetőedzője, U23 utánpótlás válogatott edzője volt 2024-ig, A magyar felnőtt röplabda-válogatott másodedzője.
  • 8:40 – 9:25         Kuron Krisztián vállalkozó, a Puskás Labdarúgó Akadémia játékosmegfigyelője. A Kolorcity Kazincbarcika SC 2024/2025-ben NB I-be feljutást kiharcoló szakmai stáb tagja.
  • 9:35 – 10:20       Simon László magyar labdarúgó válogatott videóelemzője, a Kolorcity-Kazincbarcika 2024/2025-ben NB I-be feljutást kiharcoló szakmai stáb tagja. Emellett tanári diplomái vannak, UEFA B-licences edző, MLSZ videó elemző.
  • 10:30 – 11:15     Sziráczki Mátyás nemzetközi vállalkozó, sport innovátor 7Pi megalkotója, iskolánk volt tanulója.
  • 11:25 – 12:10     Zelei Botond NBI-es múlttal rendelkezik, az ózdi felnőtt kézilabda NB2-es csapat játékosedzője. Továbbtanulási lehetőségek tájékoztató a sportágazaton.
  • 12:15                Program zárása.

A kerekasztal beszélgetésen miden előadóval egy, a sportágában jártas felkészült tanuló készített interjút. Azokat a tanulókat választottam ki erre a feladatra, akik az osztályukból példamutatásukkal kiérdemelték azt. A testnevelés munkaközösség valamennyi tagja végig jelen volt és kérdéseikkel tették még érdekesebbé az eseményt. Természetesen a közönség tagjai is feltehették kérdéseiket.

Remek alkalom nyílt arra, hogy a tanulóink sportszakmai szempontból elemezhették az egész eseményt. A portfóliójuk, és a sportpályafutásuk, valamint a jövőjük szempontjából is mérföldkő lehet számukra. Ha ezekre alapozva keményen dolgoznak ők is elérhetik a saját céljaikat. Azt kívánom, hogy merjenek nagyot álmodni és találják meg a saját útjukat!

Asszony Béla
szervező

« A 29 »

Pótló írásbeli vizsga

Azok a tanulók, akik az írásbeli vizsgán az érvényes jelentkezésük ellenére, önhibájukon kívül eső, alapos ok miatt nem tudtak részt venni, pótló írásbeli vizsgát írhatnak.

A pótló írásbeli vizsga időpontja: 2026. február 3., kedd 14.00 óra (érkezés 13:40)

 A pótló írásbeli vizsgán való részvétel feltétele: a vizsgázó által benyújtott, indoklással alátámasztott írásos kérelem, illetve igazolás benyújtása.
A kérelem mérlegelése, a benyújtott igazolások elfogadása a központi írásbeli vizsgát szervező intézmény igazgatójának jogköre.

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny

Az Implom József Középiskolai Helyesírási Versenyen Horváth Kristóf, a 11.F osztály tanulója kiemelkedő teljesítményt nyújtott: a megyei fordulóban dobogós, 3. helyezést ért el. Eredménye a komoly és kitartó felkészülésről, valamint kivételes nyelvi tehetségéről tanúskodik. A hagyományosan rendkívül nehéz megmérettetésen elért pontszáma alapján Fejér, Békés és Somogy vármegye, valamint Budapest technikumi tanulói között már elegendő lett volna ahhoz, hogy bejusson a gyulai országos döntőbe. Bízunk benne, hogy tehetsége és szorgalma a jövőben lehetőséget teremt számára ehhez.

Felkészítő tanár:
Bozsóné Kolosai Éva

Fenntarthatósági témanap

NEAG-KP-1-2025/5-000756 Fenntarthatóságra nevelés kamaszoknak című pályázata megvalósítására az Irinyi János Református Oktatási Központban 2025. december 13-án került sor, az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány szervezésében.

Ezen a napon a fenntarthatóságra és a körforgásos gazdaságra vonatkozó videók megtekintése után oldották meg a feladatokat az osztályok. A legkreatívabbak tanulók logót terveztek. Az osztályok számára előnyt jelentett, ha a feladatokat csoportmunkában oldották meg, mert többféle megoldást tudtak elkészíteni az egészséges életmódra nevelés jegyében: az egészséges menü összeállítása eredményes volt, viszont a vásárlólista és a vásárlói kosár összeállítása a környékbeli termelőkről már kihívást jelentett. A digitális feladat összeállítása nagyon eredményes volt a fenntarthatóságról. A diákok a legkomolyabban az Irinyire vonatkozó akciótervet vették, ez jelentős hozadéka ennek a napnak.

A használtruha átalakítása a 11.F és a 12.F osztályok tanulóinak volt eredményes, ők egyéni jutalomban részesültek. A legjobb megoldást a 13.A osztály érte el, ők egy vászonszatyrot kaptak ajándékba. Minden diák kapott jutalmul egy tollat és egy szaloncukrot.

A ruhák, könyvek, játékok gyűjtését és cseréjét tovább folytatjuk a Kollégium aulájában.

Az eredményes munkához és a lelkesedéshez gratulálunk!

Forgonyné Viszlai Margit
Irinyi János Középiskoláért Alapítvány elnöke

« A 29 »

 

Karácsonyi istentisztelet

„Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus” (Lk 2,11)
Áldott, szeretetben és békességben megélt karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek!

No Images found.

Advent

„Adventi hírnök, friss fenyőág
Lobog már négy kis gyertyaláng”

Advent van, az Úr eljövetelére várunk. Sorra gyújtjuk meg a gyertyákat az adventi koszorún, amelynek fénye a negyedik adventi vasárnap küszöbén immár egyre nagyobb világossággal ragyog körül bennünket.

Advent: a várakozás csendje, nyugalma. Várakozás a szépre, a legnagyobb csodára, amit Isten ajándékozott az embereknek azzal, hogy egyszülött Fiát küldte el a Földre, aki megszületett a betlehemi jászolban.

Várakozás lelki csendre, békére. Bár körülöttünk egyre nagyobb a zaj, a rohanás, de olyan jó lenne, ha ebben az adventben megtalálnánk ezt a lelki békét.

A körülöttünk lévő kisebb és nagyobb közösségek: osztályközösségeink, iskolánk, a családunk életének jobbá tételéért tudunk munkálkodni, ha nyitott szívvel igyekszünk haladni az adventi úton, amely a karácsonyi pásztorokkal és a napkeleti bölcsekkel együtt vezethet el bennünket a betlehemi jászol-bölcsőhöz.

Iskolánkban is nagyon sok szép és felemelő pillanat segítette közösségünket ebben, hétről hétre tanulóink ünnepre hangoló gondolatokkal, énekekkel, a tizedikeseink színvonalas műsoraikkal gyújtották meg az adventi gyertyákat.

A 390. dicséret soraival kívánunk mindenkinek áldott, szeretetteljes karácsonyt:

Várj, ember szíve készen,
Mert jő a Hős, az Úr!
Ki üdvösséged lészen,
Szent győztes harcosúl.
Fényt, éltet hozva jő,
Megtört az ősi átok:
Kit vágyakozva vártok,
Betér hozzátok Ő.

« A 26 »

Jótékonysági süteményvásár az Irinyiben

Rekordot döntött az Irinyi süteményvására!

Idén minden eddigit felülmúló összefogásnak lehettünk tanúi: több mint 1 millió forint gyűlt össze!
Hálásan köszönjük a szülőknek, akik finom süteményeket készítettek, a diákoknak, akik lelkesen hozták, árusították és vásárolták a sütiket, az osztályfőnököknek a szervezést, a DÖK vezetésének a koordinálást, valamint minden kollégának és munkatársnak, akik hozzájárultak a sikerhez.
Az eladásból származó bevételt jótékonysági célra fordítjuk, hogy egy kis ünnepi örömet vihessünk nehezebb sorsú családok mindennapjaiba.
Kívánunk mindenkinek áldott, békés ünnepeket!

« A 40 »
image_pdfimage_print