Győri Ágnes

Győri Ágnes

Sportsikerek

március 31-április 1-én rendezték meg Debrecenben a Református Középiskolák országos Röplabda Bajnokságát. Leány és fiú csapattal is részt vettünk az eseményen. Iskolánk leány csapatának ez volt az első megmérettetése. Kicsit bátortalanok voltak, de bizakodásra ad okot a mérkőzésről-mérkőzésre látott teljesítmény…

Beiratkozás a 2023/24-es tanévre

2023.06.21.  8-10 óra 9.E – Vegyipar ágazat 10-11:30 óra 9.A – Gazdálkodás és menedzsment ágazat 11:30-13 óra 9.B – Elektronika és elektrotechnika ágazat 2023.06.22.  8-10 óra 9.C – Informatika és távközlés ágazat 10-11:30 óra 9.D  – Sport ágazat 11:30-13 óra…

Gyermeknap a diákotthonban

A gyermekek az Úr ajándékai; Ők egy jutalom tőle. (Zsoltárok 127: 3 ) Gyermeknap az Irinyi diákotthonában A gyermeknap ünneplése régi hagyomány a kollégiumunkban. Azt a hagyományt viszont, hogy ezen a napon együtt főzünk, majd az elkészült ételt együtt fogyasztjuk…

2023.05.10. BOKIK elismerés

2023. május 10-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara elismerésben részesítette az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen legjobb eredményt elért diákokat és az őket felkészítő tanárokat. Iskolánkból Dankó Szabolcs 13.E vegyésztechnikus tanuló és Farkasné Szabó Julianna tanárnő részesült díjazásban.

OSZTV – államtitkári elismerés

Államtitkári elismerésben részesült iskolánk az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSzTV) az iskolák között elért III. helyezéséért. Büszkék lehetünk és vagyunk szaktanáraink odaadó munkájára, versenyzőink teljesítményére.

2023.04.26. Ballagás a diákotthonban

„Megszárad a fű, elhull a virág, de Istenünk beszéde örökké megmarad.” (40,8) Ézsaiás) Tavasz van. A kertekben tulipánok, jácintok, nárciszok, csillagvirágok, ibolyák színes kavalkádja készíti elő a májusi orgonák érkezését. A kerteken túl, az iskolákban ekkor tartjuk a ballagásokat, vagyis…

VEGYÉSZ TECHNIKUS SIKER AZ OSZTV-N

Dankó Szabolcs 13.E osztályos tanuló 4. helyezést ért el a vegyész technikusok legrangosabb szakmai megmérettetésén, az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen a döntőben.   Tanulónknak és felkészítő tanárának, Farkasné Szabó Julianna tanárnőnek szívből gratulálunk!

Orvosi alkalmassági vizsgálat

KÖTELEZŐ ORVOSI ALKALMASSÁGI VIZSGÁLAT (Minden ágazaton!) A vizsgálatra hozni kell: kitöltött Egészségügyi nyilatkozat, Taj kártya, korábbi orvosi leletek, zárójelentések, gondozási dokumentumok fénymásolatai, háziorvosi igazolás krónikus ill. fertőző betegségekről, szemészeti eltérés, színtévesztés esetén szakorvosi vélemény; szemüveg, ha viselni kell, védőnői igazolás…

2023.04.23. Vadnai szolgálat

„Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” Zsoltárok 106:1. Az Irinyi János Református Oktatási központ 15 diákja és a Hitéleti Munkaközösség tagjai 2023. április 23-án Vadnán szolgáltak. A Református Egyházközségben harang szentelési ünnepség volt.…

PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐI SIKEREK AZ OSZTV-N

Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) minden pénzügyi- számviteli ügyintéző képzésen tanuló diák életében a legrangosabb verseny. Olyan eredmény, amire minden versenyző egész életében büszkén gondolhat vissza. Ezért is különösen nagy öröm számunkra, hogy szakmai tanulmányaik megkoronázásaként iskolánk 13. évfolyamos…

image_pdfimage_print
Tomori Óvoda pályázat