IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY

„Helyesen írni és jó magyarnak lenni: ugyanaz.” (Fábián Pál)

A Kárpát-medencei Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny megyei fordulójában 2022. december 12-én FODOR LILI NÓRA 11.A osztályos tanuló 1. helyezést ért el a technikum, szakgimnázium kategóriában, ezért ő képviselte az iskolánkat és a vármegyénket a 2023. február 23-25. között megrendezett döntőben Erkel Ferenc szülővárosában, Gyulán.

A háromnapos rendezvényt két év után ismét jelenléti formában tartották meg a szervező intézményben, az Erkel Ferenc Gimnáziumban immár 36. alkalommal. A második nap délelőttjén a diákoknak először egy tollbamondást kellett megírniuk. A húsz mondatból álló szöveg témája a világ és hazánk kultúrájának jelentős évfordulóihoz kapcsolódott: az 1223., 1623., 1723., 1823. és az 1923. év kiemelkedő eseményeihez. Ezt követte a 21 kérdésből álló teszt, melyet a tanulók táblagép segítségével, a már számukra ismerős Moodle-rendszerben írtak meg. A feladatok sokrétűek voltak: betűrendbe sorolás, magánhangzók időtartamának jelölése, elválasztás, egybeírás-különírás, idézés, idegen szavak toldalékolása, -i képzős alakok, j/ly-s szavak és földrajzi nevek írása.

A feladatot összeállító neves szakemberek szerint nehéz volt mindkét versenyrész. Tanulónk, Lili azonban ügyesen vette az akadályokat és a tehetségéhez társuló kitartóan végzett felkészülés meghozta gyümölcsét: bekerült a díjazott legjobb hat diák közé, és az előkelő

4. helyet

szerezte meg. Oklevéllel, 10000,-Ft-os könyvutalvánnyal, Gyula város nevezetességeinek megismerésével és nem utolsósorban nagy versenytapasztalattal tért haza, melyet a jövőben is tud hasznosítani.

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40:30-31)

Bozsóné Kolosai Éva
felkészítő tanár

 

A versenyről további információk és képek ITT találhatóak. Diákunknak és felkészítő tanárának szívből gratulálunk!

image_pdfimage_print
Tomori Óvoda pályázat