TÁMOGASSUK AZ UKRAJNAI HÁBORÚ RÁSZORULTJAIT!

ISKOLAI GYŰJTÉS

Iskolánk vezetősége a diákönkormányzat közreműködésével – látva az ukrajnai háborús helyzetet – úgy döntött, gyűjtést szervez tartós élelmiszerekből, pelenkákból, tisztálkodási szerekből a rászorulók számára.

Az adományokat a Diákönkormányzat irodájában (koli földszint 7. szoba) gyűjtjük össze, és 2022. március 11-én juttatják el a Tiszáninneni Református Szeretetszolgálat munkatársai.

Várjuk az osztályszintű és az egyéni felajánlásokat 2022. március 11-én délig!

Ezen kívül

A Magyar Református Szeretetszolgálat országos adománygyűjtésbe kezdett a rászorulók megsegítésére. A 1358-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal lehet hozzájárulni a humanitárius munkához, de az interneten is van lehetőség adakozni https://adomany.jobbadni.hu/kampanyok/38(link is external)
Azok, akik közvetlen utalással segítenének, a CIB Banknál vezetett folyószámlára küldhetnek felajánlást: CIB 10702019-85008898-51100005. A közlemény rovatba kérik beírni: Nemzeti Összefogás.

A parókia portálon olvasható beszámoló a kárpátaljai magyarok helyzetéről:
https://parokia.hu/v/imadsaggal-es-adomannyal-is-segithetunk/(link is external)

image_pdfimage_print

Középfokú beiskolázás – jelentkezettek listája

Az alábbiakban ágazatonként ismertetjük a beérkezett jelentkezéseket.

A felsorolás OM azonosító szerint rendezett, ez még NEM a rangsor!

A táblázat tartalmazza az alábbi értékeket is:

átlag1: a leendő érettségi tantárgyak (magyar, történelem, matematika, idegen nyelv) 7. év végi és 8. félévi átlagát

átlag2: a Jelentkezési lapon feltüntetett valamennyi érdemjegy átlagát.

0001 – gazdálkodás és menedzsment ágazat

0002 – sport ágazat

0003 – informatika és távközlés ágazat

0004 – elektronika-elektronika ágazat

0005 – vegyipar ágazat

0006 – pedagógia szakmaterület

 

image_pdfimage_print

Tájékoztató orvosi alkalmasságról – jelentkezőknek

Kedves 8. évfolyamosok! Tisztelt Szülők!

Szeretnénk segíteni az ágazatok ORVOSI ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNYEI közzétételével, melyet iskolaorvosunk, Dr. Czimre Tamás állított össze:

Tájékoztató a szakmai és munkaköri alkalmasság elbírálásáról

Az iskolánkba felvételt nyert tanulók szakmai alkalmassági (orvosi) vizsgálaton vesznek részt, ahol a választott szakmacsoportnak, ill. szakmának megfelelően egészségügyi alkalmasságuk kerül elbírálásra.

A tanulót az alkalmassági vizsgálat időpontjáról postán értesítjük és kiküldjük számára az egészségügyi adatlapot (egészségügyi nyilatkozat). Az adatlapot kitöltve és aláírva kell a vizsgálatra hozni, mely a továbbiakban az egészségügyi törzslap részét képezi.

Ezen az adatlapon nyilatkozni kell a tanuló betegségeiről, műtétekről, szerzett egészségkárosodásról. Az ismert betegségekről, kórházi kezelésekről kérjük az orvosi dokumentumok bemutatását is. Az adatlapon a tanuló és kiskorú tanuló esetében a szülő is aláírásával igazolja, hogy a tanulónak eltitkolt betegsége nincs. Ezen kívül a tanuló az iskolai évek alatt köteles az iskolaorvost az egészségi állapotában bekövetkező változásokról folyamatosan tájékoztatni. Az első vizsgálaton kérjük az oltási könyv bemutatását is a kötelező védőoltások ellenőrzése céljából.

Azon tanulóknak, akik az elsőfokú alkalmassági vizsgálaton nem felelnek meg, lehetőségük van másodfokú vizsgálatra. A szakmai alkalmasság orvosi véleményezésére másodfokon az Ifjúsági szakmai alkalmasságot vizsgáló szakrendelés jogosult.

A tanulók időszakos szakmai alkalmasságának ellenőrzése az évente végzett szűrővizsgálatokon   történik.

Ismert betegség esetén az iskolába jelentkezés előtt is kérhető tanács a szakmaválasztással kapcsolatban az iskola-egészségügyi szolgálattól a megadott elérhetőségen.

Orvosi rendelő: 48 311-075

Kedd, péntek 9:00 – 15:00

 

A szakmai és munkaköri alkalmasság elbírálásának egészségügyi szempontjai

Tájékoztató jellegű, rövid összefoglaló

Kérjük, amennyiben betegségével kapcsolatos kérdése van, a pályaválasztás előtt keressen meg minket, mert a legtöbb betegség egyéni elbírálást igényel!  

 Informatika és távközlés ágazat –

A legfontosabb kizáró okok lehetnek az alkalmasság orvosi véleményezésénél:

  • a végtagok azon nem kompenzálható rendellenességei, amelyek a munkavégzést akadályozzák
  • Súlyos vitium. Dekompenzáció határán levő vitiumok esetén a kardiológiai járóbeteg szakellátás orvosának javaslata szerint.
  • Színlátás egyéni elbírálás szerint
  • 0-0-2, 0.9-0.3, 0.8-0.4, 0.7-0.5, 0.6-0.6-nál rosszabb látásélesség

Elektronika és elektrotechnika ágazat –

A legfontosabb kizáró okok lehetnek az alkalmasság orvosi véleményezésénél:

  • A végtagok azon nem kompenzálható rendellenességei, amelyek a munkavégzést akadályozzák
  • Súlyos vitiumok. Enyhébb vitiumnál, egyéb esetben a kardiológiai járóbeteg szakellátás orvosának javaslata szerint
  • Epilepszia egyéni elbírálás szerint
  • Halláscsökkenés egyéni elbírálás szerint
  • Színtévesztés
  • 8-0.4, 0.9-0.3, 1.0-0.2-nél rosszabb látásélesség

Vegyipari ágazat –

A legfontosabb kizáró okok lehetnek az alkalmasság orvosi véleményezésénél:

  • A statikai rendszer és a végtagok jelentős anatómiai és funkcionális rendellenessége, betegsége ortopéd szakorvos javaslata szerint
  • A szív és a keringési rendszer bármilyen idült betegsége vagy rendellenessége, a kardiológiai járóbeteg szakellátás orvosának javaslata szerint
  • Krónikus aspecifikus légzőszervi megbetegedés
  • Vérképzőrendszeri megbetegedés
  • Krónikus májbetegség
  • Halláscsökkenés egyéni elbírálás szerint
  • Idült bőrbetegség
  • Epilepszia
  • Vegyszerekkel szembeni túlérzékenység
  • Színtévesztés
  • 8-0.4, 0.9-0.3, 1.0-0.2-nél rosszabb látásélesség

A lehetséges kizáró okok miatti kivizsgálást kérjük a szakmai alkalmassági vizsgálat előtt elvégezni, gyakoriságuk miatt külön kiemelve az alábbiakat:

  • Vegyipari ágazat
  • Elektronika és elektrotechnika ágazat
  • Informatika és távközlés ágazat

 Színtévesztés esetén másodfokú szakmai alkalmassági véleményezés szükséges.

 Vegyipari ágazat

 Laboreltérések esetén az észlelt eltérések miatti kivizsgálás szükséges.

  1. Emelkedett májfunkciós értékek esetén labor kontroll, hasi UH vizsgálat, szükség esetén gasztroenterológiai vizsgálat.
  2. Vérkép eltérés esetén labor kontroll, szükség esetén hematológiai vizsgálat.
  3. Vizelet vagy vesefunkciós eltérés esetén labor kontroll, szükség esetén hasi UH, nefrológiai vizsgálat.

Ifjúsági szakmai alkalmasságot vizsgáló szakrendelés

Rendelés címe: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. fsz. 6.

Dr. Simon Judit (06 1 476-1100 mellék 2545)

Rendelési idő:
Hétfő: 8:30-14:00
Szerda: 8:30-14:00
Csütörtök: 8:30-14:00
Péntek: 8:30-12:00
Időpont kérés: 476-1100 2590 mellék
H-Cs 13:00-15:00
P 12:00-13:00

image_pdfimage_print

Holokauszt

„Virággal az erőszak ellen!”

Január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ez a nap Auschwitz–Birkenau felszabadításának napja. Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával nyilvánította a napot a holokauszt emléknapjává.

Az Irinyi 2021 őszén csatlakozott az írországi Holokauszt Oktatási Alapítvány (Holocaust Education Trust Ireland: HETI) projektjéhez, a sárga krókusz (aranysáfrány) virág hagymáit Magyarországon a Szembenézés Alapítvány adja a résztvevő diákoknak, hogy ősszel elültessék a holokauszt idején elpusztított másfél millió zsidó és a náci terror áldozatául esett további sok ezer gyerek emlékére. A kinyíló sárga virágok a sárga Dávid-csillagot idézik fel, amelyet a náci uralom alatt minden zsidónak (a gyerekeknek is) kötelezően viselni kellett. A krókusz január végén – február elején, a holokauszt nemzetközi emléknapja (január 27.) idején virágzik. Amikor az emberek majd megállnak, hogy megcsodálják a kórkuszokat, a diákok elmagyarázhatják nekik, mit jelképeznek. A Krókusz Projektben való részvétel az élményalapú oktatás módszerével ismerteti meg a diákokkal a holokausztot, felhívja figyelmüket a rasszizmus és az intolerancia veszélyeire. A projektben a 9.D, 9.F és a 10.E osztály tanulói voltak a legaktívabbak, elültették a krókusz hagymákat, projektmunkákat készítettek. A kiállítás anyagát összeállította a 9.F osztály és osztályfőnökük: Lukácsné Járdánházi Emese. A projekt iskolai koordinátora: Forgonyné Viszlai Margit és Lőrinczné Rási Enikő tanárnő.

image_pdfimage_print

Szép magyar beszéd – iskolai forduló

Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és a miképen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.

(Példabeszédek 18:21)

Az Irinyi János Oktatási Központ Szép magyar beszéd versenyének házi fordulóján a következő eredmények születtek:

I. helyezett Rozgonyi Milán 9.C

II. helyezett Mester Dorina 10.F

III. helyezett Gyurics Fanni 9.A

A megyei versenyen az I. és a II. helyezett képviseli az iskolánkat.

Minden versenyzőnek gratulálunk és várjuk őket szeretettel jövőre is versenyünkön.

Demeterné Mérai Mária

Kazincbarcika, 2022. január 19.

 

image_pdfimage_print

2021.12.16. – Diákotthoni Karácsony

„Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz”(Lukács 2)

Karácsonyi ünnepség a diákotthonban

A kollégiumban minden évben nagy várakozás előzi meg a karácsonyi ünnepeket. Az ünnepvárás hagyományos eseménye a kollégiumi karácsonyi műsor. Ebben az évben sok tanuló vett részt az ünnepi műsorban, amelyben elhangzott a nevezetes történet a négy gyertyáról. Az ünnepség emelkedettségét fokozta a kórus, amelynek Rózsa Dávid beosztott lelkész segített felkészülni, és maga is énekelt a diákokkal.

A műsor után ünnepi vacsora kezdődött, majd a kollégistákat az emeleti kollégiumi fánál ott várták a meglepetés csomagok, amelyek a kollégiumi konyha régen várt kiegészítőit rejtették. A diákok örömmel vették birtokba az új eszközöket.

Demeterné Mérai Mária

   

image_pdfimage_print

Angol nyelvi verseny – eredmények

2021. november végi határidővel hirdettük meg hagyományos angol nyelvi versenyünket, melyet a járványügyi helyzet miatt egy online „csavarral” módosítottunk. A hetedikes és nyolcadikos, maximum 3 fős csapatoknak az alábbi témakörök valamelyikét kellett feldolgozniuk, kis jelenetek formájában, melyet tánccal, zenével illetve bármilyen technikai effekttel „bolondíthattak meg”:

  1. Szerelmes földrajz

Mutassák be az általuk választott ország földrajzi jellemzőit, érdekességeit!

  1. Emberek – Kultúrák

Az országon belüli népcsoportok és kultúrájuk bemutatása

  1. Az irodalom nagyjai

Egy ott élő/ élt író vagy költő bemutatása egy vagy több művének segítségével

  1. A történelem nagyjai

Mutassanak be egy híres történelmi személyiséget s a kort, amelyben élt!

  1. A modern zene

A XX-XXI. század modern zenéjének egyik jeles képviselőjének bemutatása

  1. Érdekes hagyományok, népszokások, ünnepek
  2. A XX-XXI. század hírességei

Mutassák be valamely sportoló, tudós, politikus vagy az angol királyi család életét!

  1. Bibliai történetek

Mutassanak be rövid bibliai történetet

 

A versenyre beérkezett műveket, a zsűrizés során az alábbi szempontok alapján értékeltük és rangsoroltuk: tartalmi gazdagság, érdekesség, változatosság, előadásmód, gördülékenység,  kiejtés, nyelvhelyesség,  természetesség, valamint a prezentáció/videó minősége, megszerkesztettsége, a diaképek előadással való összhangja.

Mindezek alapján az alábbi eredmények születtek:

8.-os évfolyam:

HelyezésCsapatCsapattagokIskolaFelkészítő tanár
I.Raven Heaven Máthé Csenge

Nagy Dorina

Páhy Rebeka

Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc TagiskolájaPálné Szendi Nóra
II.BeatlesKis Anna

Kis Virág

Király Lara

Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános IskolaMagyarné Váradi Enikő
III. At Santa Claus’ villageHorváth Cintia

Kovács Karina

Lévai Anna

Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc TagiskolájaJuhász Barbara
III. The Royal FamilyFinta Áron

Lauber Virág

Takács Emese

Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános IskolaMagyarné Váradi Enikő

 

Hetedikes korcsoportban csak egyetlen csapat nevezett, de kiemelkedőt alkottak:

HelyezésCsapatCsapattagokIskolaFelkészítő tanár
I.                      Bridge BoysBodnár Máté

Lőrincz Bence

Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc TagiskolájaPálné Szendi Nóra

 

Az ajándékokat 2021.12.21-én juttatjuk el a díjazott csapatoknak és felkészítő tanáraiknak. Áldozatos munkájukat ezúton is köszönjük, gratulálunk minden résztvevőnek!

Áldott Ünnepeket Kíván,

az Irinyi János Református Oktatási Központ Idegen nyelvi munkaközössége

image_pdfimage_print