PénzSztár pénzügyi verseny

Iskolánk 12. osztályos tanulói nyerték idén a Pénzsztár pénzügyi verseny Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fordulóját, melynek az előző évekhez hasonlóan a Miskolci Egyetem adott otthont.
Csapatunk már rutinosan vette az idáig vezető út akadályait, hiszen a tavalyi tanévben is szép eredményeket sikerült elérnünk (regionális 2. hely).
A személyes jelenlétet igénylő fordulót megelőzően 2 online tesz kitöltési eredménye alapján alakultak ki a továbbjutó csapatok, ahol mi is helyet kaptunk.
A megyei forduló során számos érdekes feladattal találkozhattunk, melyek közelebb vittek minket az adózási, a pénzügyi és a gazdasági élet egy-egy területéhez.
Tudásunkat nem csak papíron, hanem szóban is megcsillogtathattuk, hiszen előzetes teendőként a kockázatok bemutatását kaptuk feladatnak.
Szorgalmunk és tanáraink felkészítő munkája kifizetődőnek bizonyult, hiszen idén sikerült megnyernünk a megyei fordulót. A regionális verseny november 21-én kerül megrendezésre.
Összességében elmondhatjuk, hogy nagyon jól éreztük magunkat, mind a tesztkitöltések mind pedig a megyei forduló során, és a jó hangulat mellett sokat tanultunk.

(Réthy Liliána)

image_pdfimage_print