„Megszárad a fű, elhull a virág, de Istenünk beszéde örökké megmarad.” (40,8) Ézsaiás)
Tavasz van. A kertekben tulipánok, jácintok, nárciszok, csillagvirágok, ibolyák színes kavalkádja készíti elő a májusi orgonák érkezését. A kerteken túl, az iskolákban ekkor tartjuk a ballagásokat, vagyis a búcsúzkodás emberi, közösségi eseményét, hiszen erre később, a vizsgák idején, illetve utána már nincs lehetőség. A diákotthon mindig előbb tartja a ballagási rendezvényét, mint az iskola, mert több iskola diája van itt és azoktól is búcsúzunk, véglegesen, akik 13. évfolyamon tanultak szakmát.
A mi közösségünk igen kicsi közösség, ezért minden ballagónk, minden tőlünk búcsúzó közel áll hozzánk, egy kicsit fáj nekünk, hogy elveszítjük, hiszen bensőségesebben kapcsolódnak itt egymáshoz emberek, mint a hivatalos iskolai életben.
Ünnepségünk során 17 végzős tanulónk járta végig a diákotthon lépcsőfokait. Az ünnepség kereteiben Juhász Áron végzős tanuló mondott beszédet, a maradók nevében – nagyon meghatóan – Iski Dóra búcsúzott el személyenként, minden végzőstől.
A méltán bölcs idézetek után egy képes összefoglalót láthattunk vetítővásznon az elmúlt évek elkapott pillanataiból. Jó volt látni a változást, a fejlődést.
„Nézzetek most végig magatokon és társaitokon, készítsen mindenki lelkében fényképet, mert észre se veszitek és már vége is lesz. A múlt már nincs, a jövő még nincs, a jelen van, de nemsokára múlt lesz belőle.
Mi, öregek tudjuk, hogy Ézsaiás szavai mennyire igazak:
„Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága!
Megszárad a fű, elhull a virág, ha az Úrnak szele fuvall reá.” (40,6-7) Ézsaiás
Minden elmúlik egyszer, de az emlékek megmaradnak:
„Megszárad a fű, elhull a virág, de Istenünk beszéde örökké megmarad.”
Mondta Demeter János csoportvezető nevelőtanár, beszédében.
Az ünnepség végén könyvvel jutalmaztuk a jó tanuló és példás magatartású kollégistákat.
Az ballagás ünnepi vacsorával zárult. A ballagók tablóképe a kollégium falára került és minden végzős diák egy-egy másolatot kapott emlékbe.
Demeterné Mérai Mária
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
visszahozták Borsodba, s könyvtárosként igyekezett megszerettetni az irodalmat a feketevölgyi bányászokkal. Aztán 1985-ben visszatalált a nebulók közé, s az akkori 112-esben, a mai Deákban oktatott. 1989-ben egyetemi diplomát szerzett, s ezáltal középiskolai magyar nyelv és irodalom tanárrá vált. 1990-től az eü, a volt Jókai tantestületének lett oszlopos tagja, ahol munkaközösség-vezetőként is irányította, vezette a magyarosokat. 2002-ben újabb, közoktatási vezetői diplomát szerzett. Érettségi elnökként számos középiskolában járt, mentortanárként személyesen is segített a rászoruló diákokon. A Jókai bezárása után került az Irinyibe 2011-ben, ami pedagógusi pályája szárnyalásának utolsó állomásává vált. A hosszú és tartalmas életútja munkával töltött része a 2021-ben nyugdíjba vonulásával lezárult.
