Szakosztályi sportolás – testnevelés óra kiváltása

Tisztelt Szülő!

Ha gyermeke sportegyesületnél sportol, és a testnevelés órát (szakgimnázium: 2 óra, technikum: 1 óra) szakosztályi sportolással kívánja kiváltani, jelezze a szakosztálynak.

A szakosztály az itt letölthető dokumentum kitöltésével és egy névsor mellékelésével, hitelesítve 2022. szeptember 15-ig küldheti meg az intézményünknek az együttműködési megállapodás megkötésének céljából.

Tisztelt Szakosztály!

Az együttműködési megállapodás itt letölthető. Kérjük, ezt kitöltve a névsorral együtt küldjék el iskolánk számára!

A Magyar Református Középiskolák XXV. Találkozója

„Az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak.” (Példabeszédek 28:1).

Ez a vezérige kísérte végig „A Magyar Református Középiskolák XXV. Találkozóját” Karcagon 2022. június 30 – július 3. között. A találkozón 27 magyarországi, 2 partiumi, 1 felvidéki, 7 erdélyi, 2 kárpátaljai iskola küldöttsége, valamint a Református Pedagógiai Intézet szakmai képviselői vettek részt.

Az Irinyi János Református Oktatási Központot Csernaburczky Ferenc igazgató úr, Csodóné Klómer Edina vallástanár és két 10. F osztályos tanuló Bolacsek Virág Janka és Hacsi Fanni képviselte. Az ünnepélyes nyitó és záró istentiszteleti alkalmak mellett a négy nap alatt rendkívül változatos programokon vehettek részt a találkozó delegáltjai. Mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen jó testvéri közösségben együtt lenni. Reménységgel készülünk arra, hogy a 2023-as esztendőben is ott tudunk lenni a XXVI. találkozón.

     

Beiratkozás a 9. évfolyamra

BEIRATKOZÁS 9. ÉVFOLYAM
 2022-2023. TANÉV
2022.06.22.
 8-10 óraPedagógia
10-11 óraSport
11-14 óraVegyipar
2022.06.23.
 8-10 óraGazdálkodás és menedzsment
10-12 óraInformatika és távközlés
12-14 óraElektronika és elektrotechnika
A beiratkozás helyszíne a Diákotthon épületének aulája.
Bejárat a hátsó kapun keresztül.
image_pdfimage_print