Filkóházi Flórián 9.Cosztályos tanuló az Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny országos döntőjében vett részt április 3-án Budapesten. Eddigi eredményének értékét növeli, hogy a 26 behívott tanulóból 23 gimnáziumi tanuló volt, és az észak-magyarországi régióból nem is jutott be más. A verseny eredményét május elején teszik közzé.
„A könyv csodálatos utazás a múltba és a jövőbe.” (Jókai Mór)
2025. március 22-én az irinyisek ismét egy híres írónk nyomába szegődtek. Jókai Mór, akinek születése 200. évfordulóját ünnepeljük idén, a világosi fegyverletétel után az önkényuralom bosszújától félve a bükki Tardonára menekült, ahol négy hónapig bujdosott. A harminc érdeklődő tanuló tárlatvezetésen és rendhagyó irodalomórán vett részt a tardonai Jókai Emlékházban. Az emlékezést egy gitárkísérettel előadott verssel nyitottuk meg (Juhász Gyula: Ének Jókairól). Ezt követően diákjaink nagyon részletes, sok nevet és tényanyagot ismertető képet kaptak a nagy mesélő itt töltött hónapjairól: hol lakott, mivel töltötte napjait, milyen viszonyban volt a falu lakóival, milyen legendák, történetek maradtak fenn róla, kik voltak a bujdosótársai stb. Az előadások utáni feladatok felmérték, mennyire figyelt a hallgatóság. Mielőtt elhagytuk az egykori kántortanítói épületet, az Emlékház falára koszorút helyeztek diákjaink tisztelettel adózva irodalmunk nagy alakjának. Ezt követően átmentünk a református templomba. Itt megtekintettük azt a helyet is, ahol Jókai az istentiszteleteken ült. A kirándulás a kissé kellemetlen időjárás ellenére jó hangulatban telt, diákjaink élményekkel és sok ismerettel lettek gazdagabbak.
Az alábbi táblázat megfelelő cellájára kattintva elérhető az ideiglenes felvételi rangsor.
Nem szabad megijedni az esetleges magas sorszámtól, mert egészen biztosan nem csak az 1-32. helyen lévőket vehetjük fel. A rangsorban minden olyan tanuló szerepel, aki bármelyik helyen jelölte iskolánk aktuális ágazatát.
A sorrend módosítására 2025. március 25-27. közötti időszakban van lehetőség, ehhez a jelenlegi osztályfőnök segítségét kell kérni.
A központi írásbeli vizsga eredményeit az ITT megnyitható pdf állomány tartalmazza az oktatási azonosító szerinti sorrendben.
Emlékeztetőül…
A felvételi rangsor három összetevőből áll:
a magyar nyelv, az irodalom, a történelem, az idegen nyelv és a matematika tantárgyak 7. év végén és a 8. év félévkor szerzett osztályzatainak összege
max. 50 pont
központi írásbeli vizsga matematikából
max. 50 pont
központi írásbeli vizsga magyar nyelv és irodalomból
max. 50 pont
Az iskolánkba történő felvétel nagyban függ a jelentkezett tanulók számától, így érdemes mindenképpen jelölni iskolánkat a Jelentkezési lapon! Több ágazat választása esetén nagyobb a bekerülés esélye!