Gazdálkodás és menedzsment versenyeredmények

Ebben a tanévben három pénzügyi versenyben vettünk, illetve veszünk részt csapataimmal.

  1. Zsebpénzügyes

Az öt fordulós verseny egyes fordulói után a mezőny mindig megfeleződött. A 4. fordulóra 244 csapat maradt, ami november 02-án 17,00 órakor kezdődött. Az 1. – 8. jutott az országos döntőbe.

Eredmény: a 4. fordulóban országban 13. helyezést értük el.

Az 3. és a 4. forduló élő bejelentkezéses, online vetélkedő volt műsorvezetéssel és pénzügyi szakértők közreműködésével. Szokatlan volt a versenyfordulók időpontja, mert délután 5 órakor kezdődtek, és kb. 2,5 órán át tartottak. Ezért iskolán kívüli helyszínt kerestünk a bejelentkezéshez és a részvételhez (Mezey Kávézó!).

A csapat tagjai voltak: Terenyei Eszter és Kovács Martin 13.A

  1. K&H Vigyázz – Kész – Pénz!

A verseny januárban kezdődik, még a nevezésnél járunk: tervem szerint lesz egy 10.A osztályos csapat. (itt csak 9 – 11. osztályosok indulhatnak!)

  1. Pénzügyi Junior Klasszis

Egy négy fős csapattal neveztünk a 13.A osztályból: Terenyei Eszter (csk), Dobrai Enikő, Lehóczki Fanni, Kovács Martin

A versenyt a Privátbankár Pénzügyi Tanácsadó szervezte. Lebonyolítási rendje szerint:

  • forduló: országos online teszt

Eredmény: megyénként a legjobb 12 csapat jutott a 2. fordulóba

  • forduló (11.18.): élő bejelentkezéses személyes vetélkedő az iskolai könyvtárból, három feladat: 50 kérdéses online kvíz, 5 villámkérdés és azonnali válasz (élőben!), kifejtős feladat megoldása felkészülési idővel és válaszadás élő előadásban zsűri előtt. Zsűriben: egyetemi tanár (Bod Péter Ákos), NAV vezető, bankár, és pénzügyi szakértő volt.

Diákjaink valódi csapatként lelkesen, talpraesetten és rutinosan versenyeztek. Minden csapattag hozzászólt, és segítette a sikeres szereplést. A kifejtős kérdésre adott feleletük után a zsűrinek kérdése sem volt a csapathoz, mert annyira pontos és teljeskörű volt az előadásuk.

Eredmény: ebben az évben ők fogják képviselni megyénket az országos döntőben 12. 09-én.

Palcsó László szaktanár

Dobrai Enikő, Palcsó László tanár úr, Lehóczki Fanni, Kovács Martin és Terenyei Eszter

image_pdfimage_print
Tomori Óvoda pályázat