

A járványügyi időszak köznevelési védelmi intézkedéseiről
A 2021. november 19-én kelt Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által kiadott 29 (XI. 19.) EMMI határozata szerint az iskolai beléptetés rendje 2021. december 1-jétől változik. Az intézménnyel szerződésben állókon és a hibaelhárítókon…
Gazdálkodás és menedzsment versenyeredmények
Ebben a tanévben három pénzügyi versenyben vettünk, illetve veszünk részt csapataimmal. Zsebpénzügyes Az öt fordulós verseny egyes fordulói után a mezőny mindig megfeleződött. A 4. fordulóra 244 csapat maradt, ami november 02-án 17,00 órakor kezdődött.…
Krókusz Projekt az Irinyiben – Virággal az erőszak ellen!
A 2021/2022-es tanévben iskolánk is csatlakozott a magyar Krókusz Projekthez, amely a Holocaust Education Trust Ireland (írországi Holokauszt Oktatási Alapítvány) 2005-ös európai kezdeményezésének része, A HETI és a Szembenézés Alapítvány projektje, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézet és…
Szalagavató 2021.11.26.
Tisztelt Szülő! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy hagyományos SZALAGAVATÓ ünnepségünket 2021. november 26-án, 16.30-tól tartjuk a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontban. Tisztelettel felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvényen részt venni kívánó vendégeket csak a jelen pillanatban hatályos…
Angol verseny-kiírás módosítása
Hagyományos idegen nyelvi civilizációs versenyünk az idén november 30-án 14 órára lett meghirdetve. A Covid-járványra való tekintettel azonban a verseny kiírásán módosítanunk kell. Ez a következő: Nem lesz helyszíni verseny, hanem arra kérjük a kedves…
„Ezerarcú Magyarország” tematikus tábor
2021 október 01. és október 05. között Budapesten került sor a táborozásra. A tematikus tábor elsősorban honvédelmi, történelmi, média témákat járt körbe. Iskolánkból 8 tanuló vett részt a tábor munkájában. Ennek keretében jártunk a Terror…
Tisztelt Szülők!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az intézményünkben történt COVID-19 megbetegedés kapcsán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Edelényi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya a jelenleg érvényben lévő hivatalos eljárásrend (Hivatalos Értesítő 2021. évi 22.szám) alapján a fertőzött beteggel szoros…
COVID 19 oltás
2021. szeptember 24-én iskolánk kollégiumi épületében lehetőséget biztosítunk azoknak a városi középiskolás diákoknak az oltás felvételére, akik a megadott időpontig erre jelentkeztek. A második oltását ezen a napon kb. 140 diák kapja meg.
Gyászolunk…
Ruszkai Gyula (1950-2021) Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy volt kollégánk, Ruszkai Gyula hosszú betegség után 2021. szeptemberében elhunyt. 1965-ben kezdte a tanulmányait Kazincbarcikán a Vegyipari Technikumban, iskolánk jogelődjében, és 1969-ben végzett. Gyula bácsi 1971.02.01-től erősítette…
Tájékoztatás esti vegyész tanulók részére
A 13. évfolyam esti vegyész tanulók első tanítási napja 2021. szeptember 7. 14:30. Gyülekezés a főépület portájánál!
Javítóvizsga
A javítóvizsga időpontja: írásbeli vizsga: augusztus 24. (kedd) 800 óra szóbeli vizsga: augusztus 25. (szerda) 800 óra Az írásbeli napján (08.24-én) gyülekező 7 óra 30 perckor az iskola aulájában. A bizonyítványát mindenki hozza magával! Megjelenés…
Tanévkezdési információk a 9. évfolyamosoknak
Kedves 9. évfolyamos tanulók! Tisztelt Szülők! Az alábbiakban fontos információkat teszünk közzé a tanévkezdéssel kapcsolatban. Tanulói tájékoztató 2021. Szőlőszem tábor – Nagyvisnyó 2021. E-mailben további fontos tudnivalókat is küldtünk.
A tankönyvosztás időpontja és az osztályok beosztása
Tovább...A tankönyvosztás időpontja és az osztályok beosztásaAngol nyelvi vizsga
Iskolánk nyelvi előkészítős osztálya – hagyományaink szerint – a tanév végén vizsgázik angol nyelvből. Az erről készült képek itt láthatóak.
Beiratkozás
Tisztelt Szülők! A beiratkozás menetét a Beiskolázási menüpontban megtalálhatják!
Zrinyi Ilona Matematika Verseny
Megyei eredmények: a 11. évfolyamon I. helyezett HOLLÓ BRIGITTA 11.A III. helyezett HLAVÁCS ADRIÁN KRISZTIÁN 11.E VI. helyezett DANKÓ SZABOLCS 11.E a 9. évfolyamon IV. helyezett FORGÁCS MÁRK 9.B VII. helyezett TÓTH KRISTÓF BENCE…
Irinyi János Országos Kémiaverseny
A döntőben I. helyezést ért el Schvirján Balázs 9.E osztályos tanuló Felkészítő tanára: Kopcsik Erika
Emlékeztető leendő 9. évfolyamosoknak
Tisztelt Szülők! Szeretnénk emlékeztetni Önöket, hogy a leendő 9. évfolyamos tanulók esetében a beiratkozással kapcsolatos dokumentumok visszaküldésének határideje: 2021. május 21. Eddig a dátumig kell kitöltve visszaküldeni iskolánkba az alábbi nyomtatványokat: Tanulói adatlap 2021, Nyilatkozat…
Beiratkozási tudnivalók
Kedves leendő 9. évfolyamosaink! Kedves Szülők! A beiratkozással kapcsolatos tudnivalók az alábbi linken érhetők el: Beiratkozási tudnivalók a 2021/22-es tanévre
Rendkívüli felvételi eljárás
A 20 (VIII.31.) EMMI rendelet 43.§-a alapján rendkívüli felvételi eljárást indítunk iskolánkban a vegyipari ágazatban a 2021/2022-es tanév 9. évfolyamára. Az ágazatra még 15 fő jelentkezését tudjuk elfogadni, amennyiben a jelentkező tanulmányi eredménye megfelelő (a…
Érettségi
A Kormány 167 (IV. 9.) Korm. rendelete alapján néhány pontban összeszedtük a rátok vonatkozó legfontosabb dolgokat: Az érettségi vizsgatárgyak szóbeli vizsgarészei nem kerülnek megszervezésre. Ez alól kivétel: a vizsgatárgynak csak szóbeli része van (református hittan,…
Beiskolázás – Végleges felvételi rangsor
Kedves iskolánkba jelentkezett 8. évfolyamos tanulók! A végleges felvételi rangsort a Beiskolázás menüpont alatt találjátok. Az elkövetkezendő hónapokra is további szorgalmas tanulást kívánunk, hiszen a felvétel nem mentesít senkit sem ez alól! Ne feledjétek: a…
Az érettségivel kapcsolatos tudnivalók
A Kormány 167 (IV. 9.) Korm. rendelete alapján néhány pontban összeszedtük a rátok vonatkozó legfontosabb dolgokat: Az érettségi vizsgatárgyak szóbeli vizsgarészei nem kerülnek megszervezésre. Ez alól kivétel: a vizsgatárgynak csak szóbeli része van (református hittan,…
Irinyi János élete és kora
Az Irinyi János élete és kora országos online műveltségi verseny eredménye: I.helyezést ért el: 100/92 ponttal Molnár Dorottya Ordas Klaudia Salamon Dávid Irinyi János Református Oktatási Központ – 10.E II.helyezést ért el: 100/82 ponttal Debreceni…