
“IRINYIS” Kémiaverseny
Az Irinyi János Református Oktatási Központ a hagyományokhoz híven a 2018/2019 tanévben is megrendezi az „IRINYIS” Kémiaversenyt a 8. osztályosok számára. Jelentkezési lap
Az Irinyi János Református Oktatási Központ a hagyományokhoz híven a 2018/2019 tanévben is megrendezi az „IRINYIS” Kémiaversenyt a 8. osztályosok számára. Jelentkezési lap
Az 1956. október 23. emlékére készült ünnepi műsort a Humán munkaközösség szervezésében iskolánk diákjai adták elő. A műsorban közreműködtek az Irinyi Zenei Tehetségműhelyének tanulói is. A hangzást és effekteket Lukács Balázs tanár úr koordinálásával a…
október 7-én iskolánk csapata az RTL Klub TV csatorna által szervezett, PénzÜgyesek című vetélkedőn vett részt. 18 iskola 3 elődöntőben mérte össze tudását pénzügyi, vállalkozói, gazdasági ismeretek témakörben. Az irinyis csapat a harmadik elődöntőben szép…
2018. október 19-én a 2-3. órában az 1956-os forradalom eseményeire emlékezünk a diákotthon aulájában. Megjelenés ünnepi öltözetben!
A Szakmai Középiskolákért Egyesület (SZAKE) szervezésében 2018. augusztus 21. és 26. között került sor a Játszani is engedd! Tehetséggondozó művészeti tábor megrendezésére Egerben, melyen iskolánk diákjai is részt vettek. A részletekről olvasható Demeterné Mérai Mária…
Kedves Diákok! Ünnepélyes tanévnyitónkat 2018.09.03-án 7:45-kor tartjuk az iskola udvarán. Megjelenés ünnepi öltözetben!
A 2018 tanévben induló esti tagozatos vegyész technikus képzésre az alábbi tanulók nyertek felvételt. Bódi Anita Csonkáné Kiss Kinga Fehér Edina Finta Klaudia Forgács Éva Hajdu István Kiss Patrik Kovács Roland Kovács Szandra Kriston Szabolcs…
Az ERASMUS+ Program pályázat keretében az Irinyi János Református Oktatási Központ – Óvoda, Általános Iskola, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon diákjai három hetes, nemzetközi, szakmai gyakorlaton vettek részt a Tempus Közalapítvány támogatásával Olaszországban…