Helyszín: Veszprém
Időpont: 2026. május 15-17
Helyezés: 20. hely
Iskolánk nevezett tanulóinak Seres Ottó tanár úr vezetésével 167 iskola közel 2000 versenyzőjéből sikerült bejuttatni az Ország legjobbjai közé csapatunkat. Az országoson Asszony Béla tanár úr irányításával mérkőztek meg a lányok. A háromnapos rendezvényen a sportolóinknak az ellenfeleken kívül a mostoha időjárással és sérülésekkel is meg kellett küzdeni. A mérkőzések során minden tőlünk telhetőt megtettünk. Sok tapasztalatot szereztünk országos szintű versenyeken való eredményesebb szerepléshez milyen területekre kell nagyobb hangsúlyt fektetni fejlődésünk érdekében. Büszkék vagyunk a lányokra, mert akaratból, küzdeni tudásból, emberségből jelesre vizsgáztak. Külön öröm, hogy az összevont korcsoportos versenyen fél csapatunkat kilencedikes lányok alkották, így a következő alkalommal keretünk meghatározó tagjai lehetnek. Köszönjük iskolánknak a lehetőséget, a testnevelés munkaközösségnek, és a kollégáknak a támogatását.
Csapatunkat a következő játékosok alkották:
Varga Boglárka, Vécsei Heléna, Berecz Norina, Dániel Ivett, Kottner Lorina
Illés Ildikó, Kiss Liliom, Perczel Gréta Loretta, Menyhért Vivien
Asszony Béla
testnevelő














