Beiratkozás a 9. évfolyamra

BEIRATKOZÁS 9. ÉVFOLYAM
 2022-2023. TANÉV
2022.06.22.
 8-10 óraPedagógia
10-11 óraSport
11-14 óraVegyipar
2022.06.23.
 8-10 óraGazdálkodás és menedzsment
10-12 óraInformatika és távközlés
12-14 óraElektronika és elektrotechnika
A beiratkozás helyszíne a Diákotthon épületének aulája.
Bejárat a hátsó kapun keresztül.
image_pdfimage_print

Gyermeknap az Irinyi Diákotthonában

Szeretetből tegyük a jót, ne pedig a viszonzás reményében! Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 14,1.7-14

Az Irinyi János Református Oktatási Központ Diákotthonának közössége minden évben – a tanulók aktív részvételével- megszervezi a gyermeknapot. Ebben az évben különösen hangsúlyt kapott, hogy ez a program megvalósuljon, lehetőleg szabadban, kötetlen keretek között. Mindenki fáradt év végén, jó volt kikapcsolódni egy kicsit; a pandémia miatt sok elmaradt program pótlása is kívánta azt, hogy a kollégisták az utolsó közös programjukat önfeledt tánccal, beszélgetéssel, evéssel töltsék.

Az iskola kertjében kialakított szabadtéri tűznél szalonnát, grillkolbászt, és- szülői segítséggel- grillhúsokat sütöttek a tanulók. Miközben a karaoke mellett elhangzottak a kedvenc versek, a saját költemények is. A saját készítésű limonádé mellett a fagylalt sem maradhatott el.

Kicsit füstösen, de jó hangulatban ért véget a program. A siker láttán elhatároztuk, hogy jövőre is hasonlóan fogjuk megszervezni ezt a napot.

Demeter János (csoportvezető tanár)

image_pdfimage_print

Diákotthoni ballagás

Április vége a ballagások ideje. A kollégium az iskolai ünnepélyek előtt tartja ezt a hagyományos eseményt, így 2022. április 21-én este búcsúztunk végzős diákjainktól.
Az ünnepélyes bevonulás után kis műsort adtak a tanulók, majd az alsóbb évesek nevében Iski Dóra 10.A osztályos tanuló személyre szabott búcsú szavait hallhattuk.

„Tanáraim, Társaim, örülök, hogy összesodort minket az élet, s hogy mindenkitől kaptam valamit. Van, akitől barátságot, van, akitől jó tanácsot, van, akitől nevetést.” – mondta köszönő beszédében a végzősök nevében Váradi Bence 12.C osztályos tanuló.
A ballagás a diákotthonban az év összegzése is. A műsor után könyvjutalomban részesültek a közösségért az év során sokat tevékenykedők, a tanulásban jól teljesítő tanulók.
Ballagásunkat ünnepi vacsora zárta.
Emelkedett, megható, szép este volt. Az alsóbb éveseink láthatták, hogy milyen az, ha valaki már a célszalag előtt áll.

Hamvas Béla  gondolatsorával engedtük útra végzőseinket:

,,A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsájtó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. S most eredj és élj, mert a világ a tiéd.”

Demeterné Mérai Mária

tabló

 

image_pdfimage_print

2022.04.10. Virágvasárnap

„Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében!” Márk evangéliuma 11:9b.

Ennek az Igének az üzenetével indult el a Hitéleti Munkaközösség minden tagja és 10-12 tanuló az elmúlt időszakban két alkalommal. Először 2022. április 5-én Virágvasárnapra készülve szolgáltunk Berentén a Tiszáninneni Református Egyházkerület Idősek Otthonában, majd 2022. április 10-én vettünk részt gyülekezeti kiszálláson Tardonán. Az ünnepi megemlékezés Nagytiszteletű Kolumbán Gábor intézményi lelkészünk Igei szolgálatával kezdődött, majd diákjaink verses és énekes műsorával folytatódott.

Csodóné Klómer Edina
hitéleti munkaközösség

   

image_pdfimage_print

A 2022/23-as tanévre felvett tanulók

Kedves Szülők! Kedves Diákok!

Az alábbi táblázatban található a felvettek jegyzéke:

0001Gazdálkodás és menedzsment ágazat
0002Sport ágazat
0003Informatika és távközlés ágazat
0004Elektronika-elektrotechnika ágazat
0005Vegyipar ágazat
0006Pedagógia tanulmányi terület

Kérünk Benneteket, hogy a tanulást NE hagyjátok abba, mert a középiskolai tanulmányok folytatásához mindenképpen szükséges az általános iskolai tananyag megfelelő tudása!

A további információkat levélben küldjük ki!

image_pdfimage_print