Orvosi vizsgálat a 2024/25-ös tanévre való beiratkozáshoz

Tisztelt Szülők! Kedves Leendő Diákunk!

A beiratkozáshoz szükséges orvosi vizsgálat beosztása az alábbiakban letölthető:

0001Gazdálkodás és menedzsment ágazat
0002Elektronika és elektrotechnika ágazat
0003Informatika és távközlés ágazat
0004Sport ágazat
0005Vegyipar ágazat
0006Oktatás ágazat

Kérjük, hogy minden orvosi papírt hozzanak magukkal!

image_pdfimage_print

Kollégiumi ballagás 2024.

„Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek.” (Példabeszédek 16:3)

„Ahogy életünk során egyre több emberrel ismerkedünk meg, egyre több az ellentmondás is. Ellentmondás az elveknek, az eddigi felfogásnak, világnézetnek. Ellentmondás az egész neveltetésünknek. A gondolataink nem is tűnnek olyan egésznek, mint korábban. Sőt, mi magunk sem tűnünk annak. Mintha olyan kifejletlenek, kiforratlanok lennénk, ahogy találkozunk sorra a sok különböző emberrel. Ezek az emberek pedig, mintha mindenben különböznének tőlünk… És ekkor jövünk rá valamire: Mennyit számított! Mennyit számított, hogyan nőttünk fel…” – mondta a ballagókat búcsúztató diákként Iski Dóra, megható és személyre szabott beszédében.

Különleges év ez esztendő, hiszen ballagni csak iskolánk szakgimnáziumi tagjai ballaghatnak, a többiek előrehozott érettségit tesznek. De kollégiumunk minden évben a 13. évfolyamon tanulóktól is búcsút vesz, így szép számmal vonultak Demeter János tanár úr oldalán a diákotthon lépcsősorain.

A versek, a beszédek és emlékeztető képek vetítése után Demeter János nevelő mondott néhány szót a ballagóknak. „Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek.” A példabeszédekben található a gondolat, s arról szól, hogy bízd Istenre magad, s céljaid vele el fogod érni. Nem azt mondja az idézet, hogy azonnal vagy a közeli jövőben, hanem hosszú útra utal, amelynek a vége az, hogy eléred azt, amit szerettél volna. Ez az út senkinek sem sima, mindenkinek tartogat gödröt, buktatót.” Az iskola, a kollégium próbál az életre nevelni, hosszú a tanulási idő. De „aki magas tornyot akar építeni, annak sokáig kell időznie az alapoknál.” (Anton Bruckner) A cél, hogy boldoguljatok az életben, hogy boldog emberek lehessetek, sok munkát igényel, amit megalapozott ismeretekkel és szilárd hozzáállással lehet megvalósítani. Az iskola ismeretet ad, a kollégium hozzáállást, motivációt, a dolgok józan kezelését, a gyakorlatiasságot próbálta nálatok kialakítani. Hogy ez mennyire sikerült, arra az életutatok ad majd választ.”

Az ünnepség további részében került sor a diákotthoni élet és tanulmányi munka elismeréseként a jutalmak átadására, illetve az ünnepi vacsorára.

Végzőseinknek kívánunk sikeres vizsgákat és további jó munkát!

image_pdfimage_print

2024.04.18-20. Szép magyar beszéd – országos döntő

Ebben a tanévben is megrendezésre került a Péchy Blanka színművésznőnek 1960-ban létrehozott alapítványa által elindított, Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd verseny.

Iskolánk képviseletében a megyei fordulóban március 7-én Iski Dóra 12.A osztályos tanuló továbbjutott a verseny fellegvárába, Győrbe az országos döntőbe. Április 19-21. között 160 magyarországi és határon túli diák versenyzett. Kerekes Barnabás, a Baár-Madas Református Gimnázium magyartanára, a bírálóbizottság elnöke elmondta, hogy harminc év alatt soha nem volt ilyen erős technikumi csapat különös tekintettel a „Beszélni nehéz!” jelölések megoldására.

Az igényes beszéd ünnepén Dóra nagyon szépen szerepelt kellemes tónusú hangján előadott pontos és értő olvasásával. Sajnos ez nem volt elég az érem elhozatalához, de az ott szerzett tapasztalatok, élmények meghatározóak maradnak számára, elkötelezett munkálója és őrzője marad anyanyelvének.

Bozsóné Kolosai Éva
felkészítő tanár

image_pdfimage_print

Matematikai sikerek

Az idei tanévben iskolánk tanulói két országos matematika versenyen vettek részt.

Országos Középiskolai Matematika Verseny

SCHVIRJÁN BALÁZS 12.E osztályos tanuló az OKTV országos döntőjébe jutott be.
Ezt a kiemelkedő eredményt a technikumi kategóriában a megyében egyedüliként érte el.

 

 

 

Zrínyi Matematika verseny

A megyei versenyen első lett, majd az országos döntőben 8. helyezést ért el TÓTH KRISTÓF BENCE 12.B osztályos tanulónk.

 

 

 

A megyei versenyen további szép helyezéseket szereztünk:

  1. hely BAGYIN ISTVÁN 12.C
  2. hely HALÁSZ MÁRK 12.C
  3. hely SZŐCS ISTVÁN GERGŐ 12.C
  4. hely HUSZTI BOGLÁRKA 9.F osztályos tanuló.

A 12. évfolyamos csapatversenyben 1. helyezést értünk el.

Összesítésben az Észak-Magyarországi régióban a 3. helyezést érte el az iskolánk.

Felkészítő tanár: Répási László

image_pdfimage_print

2024.04.17. Kolis kirándulás

 „Tested lámpása a szemed.” (Lukács 11; 34)

Minden embernek szüksége van tapasztalatokra, olyanokra, amelyek a hétköznapi életben segíthetnek majd eligazodni. 2024. április 17-én Diákotthonunk tanulói és nevelői meglátogatták a Tisza-tavi Ökocentrumot, Poroszlón.

A látogatás egy parkbéli sétával indult, ahol az állatpark lakóin kívül növényeket láttunk, játékokat próbálhattunk ki. Majd vezetéssel körbejártuk az épület akváriumait. Nagyon sokunk szívét megnyerte a tengerimalac tenyészet, hiszen rengeteg színes és különböző alakú és korú állat került „kézközelbe” velünk. Természetesen kipróbáltuk a kinti karámok állatai között is, hogy mennyire kezesek pl. a fiatal bárányok.

Különleges élmény volt a térségről készült 3D-s természetfilm megtekintése.

Nagyon vártuk a csónakkirándulást, tiszta idő volt, nem esett az eső, így sok mindent megfigyelhettünk a Tisza tavon, illetve a Tisza folyón. Az ártéri erdő közelébe mentünk, láttuk a hódok munkáját, a tavaszi virágmezőt a tőzikéből. Felettünk gólyák, gébicsek, vadkacsák keringtek.

Elégedetten indultunk ebédelni az Öreg Halász vendéglőbe Tiszafüredre, ahonnan a kiadós ebéd után Miskolcra utaztunk, ahol egy kis szabadidőt töltöttünk.

Élményekben gazdagon indultunk hazafelé: sok mindent láttunk, átéltünk, s közben a társainkkal is sokat beszélhettünk, örültünk, hogy együtt lehetünk.

image_pdfimage_print

Eszterlánc Óvoda – beiratkozás

Kedves Szülők!

Az Eszterlánc Óvodába a beiratkozás időpontja:

2024. április 24-25. 8:00-17:00.

A beiratkozáshoz szükséges nyomtatványok:

Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez diák.docx

Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez szülő.docx

Felügyeleti jog.pdf

Nyilatkozat óvoda.docx

Nyomtatvány a családi pótlékhoz.docx

Nemzetiségi nyilatkozat.docx

Nyilatkozat 3 és több gyerek.docx

Nyilatkozat allergiáról.docx

Nyilatkozat hit – erkölcstan oktatáshoz.docx

Szülői beleegyező nyilatkozat.pdf

Szándéknyilatkozat.docx

Szülői nyilatkozat.pdf

Szülői nyilatkozat előzetes óvodai ellátásról ÚJ.docx

Ami még szükséges:

  • A gyermek (személyi azonosítója) születési anyakönyvi kivonata,
  • A gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
  • A gyermek TAJ száma,
  • A gyermek oltási könyve,
  • A beírató szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
  • Tartós betegségről orvosi igazolás, MÁK igazolás magasabb családi pótlékról,
  • RGYV határozat /amennyiben az ezzel járó kedvezményt igénybe kívánja venni/.
  • A gyermek keresztlevele, vagy lelkészi ajánlás
  • Szülői felügyeleti jogot igazoló okmány, amennyiben nem a szülő gyakorolja a felügyeleti jogot.

Várjuk Önöket szeretettel!

Tovább olvasom

image_pdfimage_print

2024.03.23. SZAKE sikerek

A Szakmai Középiskolákért Közhasznú Kulturális Egyesület 1989-es alapítása óta ad lehetőséget a középiskolásoknak az önművelődésre, a személyiség-fejlesztésre programjaikkal és a meghirdetett versenyekkel. A 2023/2024-es tanév közismereti vetélkedőinek döntőire 2024. március 23-án került sor Budapesten a HM Kulturális Központjában, a Stefánia palotában, ahol 374 diák és 77 felkészítő tanár volt jelen. A két online fordulót követően a csapatok előzetes feladatot kaptak, amit 2-3 percben kellett előadniuk. 

A 2023-2024-es tanévben a következő témákban hirdette meg a SZAKE a versenyeket: 

  • Örökségünk ’48 – történelmi vetélkedő  
  • Magyarország az én hazám – honismereti vetélkedő  
  • Magyarok Európában – állampolgári vetélkedő  
  • Erdélyország – komplex vetélkedő  

 A döntőbe kategóriánként: gimnázium, technikum, szakiskola a legjobb 15-18 csapat jutott az országból. 1983 óta meghirdetett Magyarország az én hazám című honismereti versenyre nevezett idén is a legtöbb csapat, ez a verseny idén 40 éves. 

Magyarország az én hazám versenyen a 10. E osztály tanulói: Lévai Anna, Nagy Dorina és Tiszlavicz Boglárka szoros versenyben a 2. helyen végeztek.  

Felkészítő tanáraik: Forgonyné Viszlai Margit és Darai Imre. 

A Magyarok Európában állampolgári vetélkedő idei témája a 2024-es, Párizsban megrendezésre kerülő olimpiára való felkészülés, valamint a magyar sporttörténelem neves személyiségeinek élete és pályafutása volt. Iskolánk csapata technikumi kategóriában IV. helyezést ért el, egy ponttal maradva le a dobogóról: Erdősi Gábor, Farkas Dániel és Konyha Patrik a 10. E osztály tanulói. Felkészítő tanáraik: Forgonyné Viszlai Margit és Darai Imre. 

Örökségünk ’48 történelmi vetélkedőjének országos döntőjébe be a technikumi kategóriában, iskolánk csapata X. helyezést ért el: Papp Bianka, Gerhát Csaba Bendegúz és Kilián Botond József a 10. D osztály tanulói. Felkészítő tanáruk: Forgonyné Viszlai Margit. 

A verseny után hangzott el az egyik diáktól, hogy 4 hónap kemény munkája van az eredmény mögött és a szokásos kérdés: „- Ugye, jövünk jövőre is?” 

A SZAKE elnökségi tagjaként, Demeterné Mérai Mária tanárnő az Erdélyország verseny lebonyolításában vett részt.  

Iskolánk csapatait erősítette, hogy a sajtófotókat Rozgonyi Milán készítette.  

Gratulálunk az elért eredményekhez! 

image_pdfimage_print