„Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.”
Zsoltárok 104:24
Kollégiumi kirándulás_2023
Az Irinyi János Református Oktatási Központ Kollégiuma 2023. április 19-én tanulmányi kiránduláson vett részt, amelyre a környék természeti és kulturális örökségének a megismerését terveztük be.
Reggel 7:45-kor indult a busz, amellyel a kollégisták Jósvafőre utaztak, hogy egy félórás lovaskocsi túra után gyalog keressék fel a ridegen tartott ménest. A túra maga is élmény volt, a rét virágai a színesítették a sarjadó füvet, láttunk sárga kankalint, a tavaszi hérics telepeket, tüdőfű és gólyahír foltokat, a tavasz korai virágait; a virágba borult fákat, cserjéket: kökénybokrokat, vadalmát, vackort.
A túra után megnéztük a Baradla barlang nevezetes cseppköveit. A tengerszem mellett, gyalog érkeztünk vissza a faluba, ahol megebédeltünk a Jósva vendéglőben.
Ebéd után Mező Arnold tiszteletes úr várt bennünket, hogy végigvezessen a tájházon, amely református alapítványi tulajdonban van. Ezután megtekintettük a református templomot. Megismerkedtünk a templom építési körülményeivel, a helyi viszonyok adta jelentőségével. Hallhattunk a nevezetes, mára már elpusztult, templomajtó előtti figyelő- és harangláb fájáról.
Ezután Edelénybe utaztunk, ahol a Kastélymúzeumban (L’Huillier–Coburg-kastély) vártak ránk. Lehetőségünk volt mindent megtekinteni, hiszen a múzeum utolsó látogató csoportja voltunk, másnap reggel hivatalosan is bezárták az intézményt.
Késő este értünk haza, de élményekkel tele, hiszen még azok is, akik a környéken laknak hallhattak, láthattak teljesen új információkat. Megtapasztalhatta mindenki, Borsod mennyire gazdag természeti kincsekben és történelmi múltban.
Demeter János (kollégiumi tanár)

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)











visszahozták Borsodba, s könyvtárosként igyekezett megszerettetni az irodalmat a feketevölgyi bányászokkal. Aztán 1985-ben visszatalált a nebulók közé, s az akkori 112-esben, a mai Deákban oktatott. 1989-ben egyetemi diplomát szerzett, s ezáltal középiskolai magyar nyelv és irodalom tanárrá vált. 1990-től az eü, a volt Jókai tantestületének lett oszlopos tagja, ahol munkaközösség-vezetőként is irányította, vezette a magyarosokat. 2002-ben újabb, közoktatási vezetői diplomát szerzett. Érettségi elnökként számos középiskolában járt, mentortanárként személyesen is segített a rászoruló diákokon. A Jókai bezárása után került az Irinyibe 2011-ben, ami pedagógusi pályája szárnyalásának utolsó állomásává vált. A hosszú és tartalmas életútja munkával töltött része a 2021-ben nyugdíjba vonulásával lezárult.







A Szakmai Középiskolákért Közhasznú Kulturális Egyesület 1989-es alapítása óta ad lehetőséget a középiskolásoknak az önművelődésre, a személyiség-fejlesztésre. Programjai és a meghirdetett versenyei ezt a célt szolgálják. A SZAKE minden évben az Egyesületért kiemelkedően tevékenykedő kollégát jutalmaz meg a Rostaházi-emlékéremmel, az idei évben ezt kolléganőnk, .jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

















